A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Váltó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Váltó. Összes bejegyzés megjelenítése

Váltó OB 2013

Miután 2010-ben juniorként 4x1500m-en nyertünk első helyet a Váltó OB-n, nem gondoltam volna, hogy még valaha is részt fogok venni ezen a megmérettetésen, hisz az utóbbi években nem rendeztek futamokat a felnőttek számára. Idén azonban változott a helyzet, 4x800m-en volt lehetőségünk rajthoz állni, és ha már annyi középtávfutó van a BEAC-ban, akkor éltünk is a lehetőséggel.

Azt tudtuk, hogy a dobogó felsőbb fokainak a megszerzésére nincs esélyünk, mivel mind a Vedac, mind a DSC-SI nagyon erős csapatokat tudott összeállítani, a harmadik helyre azonban úgy gondoltuk, hogy legalább annyi esélyünk van, mint a többi csapatnak. Ideálisabb körülmények közt talán még több is, mostanában viszont rajtam kívül szinte senki sincs jó formában a csapattársaim közül, én pedig akárhogy is nézzük, nem vagyok 800-as. Továbbá amíg a többiek számára azzal teltek az utóbbi hetek, hogy összekapják magukat egy 800 méterre, addig én továbbra is folytattam a jövőheti MEFOB-ra való felkészülésemet, ahol akadályon fogok indulni. A váltó OB előtti hét volt az első az idei felkészülésemben, hogy gátakkkal végeztem az edzésmunkát, és ez bizony hagyott is bennem némi izomlázat a váltó OB-ra, ez azonban nem igazán zavart. Csapatban futni egyszerűen olyan élményt jelent, és olyan plusz energiákat ad, hogy az feledteti minden kételyemet, nem is emlékszem hirtelen olyan váltóversenyre, ahol igazán izgultam volna.

Fedett OB 2013

Legutóljára 2010-ben futottam rendes 3000 métert, abban az évben háromszor is. Első alkalommal a Fedett Junior OB-n, 8:33-at, és akkor is azt éreztem, hogy sok volt még abban a futásban, mert 2000 méterig csak a gyengélkedő Gragor Laci mögött futottam, és csak a táv utolsó harmadában kezdtem el igazán hajtani, hisz utól kellett érnem a több méter előnyt szerzett Szabó Sanyit. Egy héttel később a Felnőtt OB-n lett volna alkalmam javítani, de a dobogóesélyek miatt Tábor Mikivel eléggé eltaktikáztuk a dolgot, amiből ő jött ki nyertesen. Én hoppon maradtam, és javítani sem sikerült, akkor is azt gondoltam, hogy simán bennem van egy 8:25. Harmadik alkalommal, tavasszal rendezett a Masz egy 3000 méteres "tesztversenyt", ahol váltott vezetésben, egyenletesen lefutottuk a távot, és akkor állítottam be az egyénimet is, 8:32-t. Erre a futásra már nem igazán emlékszem, de az eredményhez hozzátartozik, hogy épp akkor voltam túl egy kéztörésen.

Utánpótlás OB 2012

Csütörtök délben sikeresen lekéstük a vonatot, de jött a felmentő sereg, úgyhogy röpke két óra alatt lerepültük a Budapest-Nyíregyháza távot. 3000m akadály helyett ezúttal 1500m-en neveztem, mivel ebben az idényben erre a távra készültem a legtöbbet, az akadályvételt pedig egyáltalán nem gyakoroltam. Második nap 5000m-en álltam rajthoz, majd rá 10 percre a BEAC 4x400m-es váltójával is indultunk. Ez a korosztályos OB-nem tartogatott számomra nagy meglepetéseket, mivel minden versenyszámban, melyben indultam, a papírforma érvényesült.

Retrospektív: K&H Olimpiai Váltók

Legelőször 2006-ban indultunk Csere Gáspárral a K&H Olimpiai váltóján, akkor még iskolánk, a Kempelen Farkas Gimnázium színeiben. Rögtön fel is állhattunk a dobogóra a fiú I. Kategória bronzérmeseként. A következő évben már csak ötödikek voltunk, 2008-ban már negyedikek, én azonban a BEAC felnőtt csapatát erősítettem, akikkel ugyancsak negyedikek lettünk. 2009-ben ismét felállhattunk a dobogó harmadik fokára, a sors fintora, hogy ezúttal a BEAC csapata mögött kettővel. 2010-ben már a klubcsapat nevét öregbítettem volna, de helyette akadályt futottam a nyílt Budapest Bajnokságon. 2011-ben már én is a BEAC-osokkal tartottam, de egy rövidebb sérülést követően nem futottam túl jól, az utolsó két kilométeren simán megléptek előlem, de az időm így sem lett rossz. Időközben egyre komolyabb eredményeket értem el a pályaversenyzésben, így az Olimpiai váltókon való indulást is hanyagoltam, 2014-ben aztán mégis belefért a versenynptárba a váltó, ahol a BEAC csapatával ismét első helyet értünk el. TÁBLÁZAT

Váltó OB 2010

Korábban sosem állítottunk össze fiú váltót a Váltó OB-ra, talán mert nem is nagyon tudtunk volna összerakni egy tisztességes csapatot. Idén azonban Csere Gáspárral kiegészülve végre alkalmunk nyílt a férfiak részéről is képviselni az egyesületet (a lányok tavaly már nyertek egy junior aranyérmet), az pedig csak még sorsszerűbbé tette az eseményt, hogy idén a BEAC pálya adott otthont az eseménynek.

Az első két emberünk Tomi és Krisztián volt, mindketten nagyon szoros versenyben adták át a botot az utánuk következőnek, ugyanakkor ekkorra a többi csapat már ellőtte a legerősebb embereit. Gáspár másodikként indult, az utolsó 200 méteren azonban jó 30 méternyi előnyt szerzett az ellenfelekkel szemben, nekem pedig ezután lényegében már nem sok félnivalóm volt, az örömtől nevetve vettem át a stafétát, és futottam végig az 1500 méteres távot, mivel már az elinduláskor is tudtam, hogy 2010-ben mi lettünk a junior korúak győztes váltócsapata - az örömöt csak tetézte, hogy a lányok is dupláztak. (Eredmények) (Képek) (Masz) (Gáspár versenybeszámolója) Videó a tovább mögött: