Pozsony után két nappal sajnos végérvényesen lesérültem. Két és fél hetet hagytam ki, egyáltalán nem is gondoltam rá, hogy elinduljak a bajnokságon. Az edzőm azonban rávett, hogy 1500-on még így is felfuthatnék a dobogóra, megvan bennem az erő, de én nem igazán tudtam elhinni, és a végeredmény olyan is lett. Szomorú befejezése ez a fedettpályás szezonnak, ami olyan jól indult, mint korábban még sosem, kemény edzéseket kaptam, de szárnyaltam rajtuk. Erre a munkára pedig lehet még építeni bőven, ott szunnyad a lábamban. (eredmények)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fedett OB. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fedett OB. Összes bejegyzés megjelenítése
Fedett OB 2016
1500m - Mivel Vindics Balázs nagyon veszélyes a végén, reménykedtünk benne, hogy valaki elvállal egy keményebb tempót, és akkor talán sikerül leszakítani, de ez sajnos nem így történt - ha viszont egyedül próbálkozom meg a gyors, 3:45 körüli irammal, abba valószínűleg én magam is belefáradtam volna. Végül Horváth Bálint vezetett 1000 méterig, és az utolsó két körben próbáltam meg egy hosszú hajrát, de az utolsó 150 méteren látványosan nem tudtam lereagálni Balázs váltását, így végül maradt a második hely.
3000m - Hasonlóan zajlott a 3000 méter is. Az első két kör kocogását követően Dénes Ervin állt előre, és hozta be az 1000 méteres részidőt 3 perc alá. Abban reménykedtem, hogy 2000 méterig elmegyünk egy tisztességes tempóban, de ez olyan lassú volt, hogy muszáj volt előre állnom, így történt meg életemben először, hogy tétversenyen huzamosabb ideig futottam elől. Ettől a feladattól most még érezhetően megijedtem kicsit, mert nagyjából 3 kör után én is visszavettem a tempóból, hogy az utolsó 3 körben ismét felgyorsuljunk. A mezőny nagyrészét így is sikerült leszakítani, de a legerősebb ellenfelek (Józsa Gabi és Gregor Laci) megmaradtak mellettem, és a végén megint alulmaradtam a hajrában. Ez igazából érthető, mivel az idei fedettpályás felkészülés arra volt kihegyezve, hogy huzamosabb ideig tudjak nagy tempóban futni, és a robbanékonysági edzésekre e mellett már nem jutott elég idő. Éppen ezért bosszantó kicsit, hogy azt a 2000 métert nem futottam végig keményen, elejétől a végéig, mert akkor nem csak az ezüst érem és egy jobb idő lett volna meg, hanem a hajrában sem maradtam volna ennyire alul Lacival szemben. Ugyanakkor valahol el kell kezdeni, és legközelebb az ilyen feladatokhoz is sokkal magabiztosabban tudok majd nekiállni. (eredmények) (beac) (facebook)
Fedett OB 2015
Idén sajnos nem sikerült befejezni a fedett OB-t. A legutóbbi két alkalommal kifejezetten jó ötletnek tűnt az egy-egy versenyből való kiállás (10 000m és Mezei OB), és nem is bántam meg. Mindig a nem megfelelő felkészültségi állapot volt a ludas, és csak rontottam volna a helyzeten, ha tovább futok. Idén azonban makulátlan állapotban álltam rajthoz, és a folyamatosan gyorsuló tempó is kedvezett, 5:36 volt a 2000m-es részidő. 2500-nál viszont az idegeim felmondták a szolgálatot. Bánom a kiállást, de egy kis szerencsével még jól is jövök ki a dologból - a csalódás élmény most van annyira erős, hogy soha töbé ne akarjam átérezni. Éppen ezért nem aggódom, mert a felkészülésnek ebben a periódusában még sosem voltam ilyen jó formában. Nincs más dolgom, mint folytatni a munkát, és elhesegetni a káros gondolatokat. És egyébként is, egy kis szerencsével idén nem ez az utolsó, hogy 3000 méteren futok...
Fedett OB 2014
1500m - Első nap nem volt szerencsém. Egy lassú taktikai verseny, rengeteg lökdösődéssel, ahol az utolsó kör előtt kis híján el is estem. A ritmusból kiesve már nem tudtam akkorát hajrázni, hogy bárkit is visszaelőzzek 200 méter alatt, de a végeredménytől eltekintve tanulságos verseny volt, Kazi Tamás mögött végig jól helyezkedtem, tartottam magam, és a kisebb megindulásokra is rögtön reagálni tudtam. Mivel nem diktáltunk nagy iramot, nem is fáradtam el, aminek a másnapi megmérettetésre való tekintettel még örültem is.
3000m - Vasárnap viszont teljesen meghaltam. 3000m-en már olyan tempót diktáltak a veszprémiek, amit csak 100%-os egészségi állapotban lehetett volna végig csinálni, én viszont meghűltem a fedettpálya legvégére, és ez itt ki is ütközött: az egyénimnél jóval gyengébb idővel, teljesen kifáradva értem célba, lényegében a táv felétől már csak szenvedtem. Minczér Albi ügyesen megszökött, Tábor Miklós viszont egy óvatos kezdés után szívta fel magát, hogy a hajrában megelőzzön. Az ő taktikája nekem is jobban feküdt volna, de ezzel a győzelem lehetőségét is eldobtam volna magamtól, így inkább kockáztattam. Most nem jött be, de a bronzéremnek így is örülök, mert a verseny előtt annyira izgultam, mint serdülő korom óta egyszer se, nem a legkellemesebb dolog köhögve a rajtvonalhoz állni. (eredmények) (masz) (beac)
Fedett OB 2013
Legutóljára 2010-ben futottam rendes 3000 métert, abban az évben háromszor is. Első alkalommal a Fedett Junior OB-n, 8:33-at, és akkor is azt éreztem, hogy sok volt még abban a futásban, mert 2000 méterig csak a gyengélkedő Gragor Laci mögött futottam, és csak a táv utolsó harmadában kezdtem el igazán hajtani, hisz utól kellett érnem a több méter előnyt szerzett Szabó Sanyit. Egy héttel később a Felnőtt OB-n lett volna alkalmam javítani, de a dobogóesélyek miatt Tábor Mikivel eléggé eltaktikáztuk a dolgot, amiből ő jött ki nyertesen. Én hoppon maradtam, és javítani sem sikerült, akkor is azt gondoltam, hogy simán bennem van egy 8:25. Harmadik alkalommal, tavasszal rendezett a Masz egy 3000 méteres "tesztversenyt", ahol váltott vezetésben, egyenletesen lefutottuk a távot, és akkor állítottam be az egyénimet is, 8:32-t. Erre a futásra már nem igazán emlékszem, de az eredményhez hozzátartozik, hogy épp akkor voltam túl egy kéztörésen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







