Három év után ismét úgy gondoltuk, hogy nem lenne hülyeség elindulni félmaratonon egy csapatérem reményében - főleg most, hogy a Csapatbajnokság döntőjében nem vagyunk érdekeltek. 2013-ban harmadikok lettünk (U23-as korosztályban elsők), ezúttal egy ezüstöt sikerült szerezni. Az időm sajnos 5 perccel gyengébb lett, pedig nagyjából most is 70-71 perces formában lehettem, de a túl erős kezdés megbosszúlta magát. A verseny után elég rosszul lettem, csak késő este jöttem rendbe, valószínűleg túlságosan megütött a meleg. (eredmények)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Utcai versenyek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Utcai versenyek. Összes bejegyzés megjelenítése
Eötvös Öt Tavasz 2015
A Csapat OB előtt Gazsival gondoltuk, hogy nem
árthat egy kis versengés az ELTE háziversenyén. Én mindenképpen akartam ezt a
versenyt, a Vivicittá és a Békéscsabai verseny után fel akartam mérni, hogy
mégis milyen állapotban vagyok, és ez a verseny tökéletesen rávilágított, hogy
tényleg nincsen semmi baj. Gazsi ugyan megvert, de visszagondolva abszolút
mentális síkon szenvedtem vereséget, ennek a ténynek a megtapasztalása azonban
inkább megnyugvással tölt el, mert számomra is kézzelfoghatóvá vált, hogy én
hátráltatom magamat a legjobban. És ez ellen kétségtelenül könyebb tenni,
mintha valami külső hatás hátráltatna.
Futás Békéscsabán
A gyalogó OB keretén belül immár hagyományosan rendezték meg a pénzdíjas futó futamot, ahol 6 km-t kell teljesíteni, az éles fordulókkal teli 1 km hosszú pályán. A cél az volt, hogy csináljak egy kemény futást, ami többnyire sikerült is, így elégedetten hagytam magam mögött a versenyt, még ha a dobogóra nem is sikerült felállni. A Vivicittá után nagyon fontos volt, hogy edzésből le tudjak futni egy kemény távot, végre fejben is kezdenek összeállni a dolgok. 18:30-at futottam, ez sokkal jobb, mint tavaly, de jövőre már 18:00 alatt kellene beérnem.
Vivicittá 2015
A Vivicittá valahogy nagyon nem ez én versenyem. Ez volt a harmadik alkalom, hogy indultam, és most sem sikerült teljesíteni, amit elvártam magamtól. Ennek azonban ezúttal igen egyszerű oka van, pénteken gyógytornásznál jártam, és mivel ez volt az első alkalom, nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz hatással lesz rám. Egész egyszerűen nem mentek a lábaim. Keserű tapasztalás volt ez, de most már ezzel is okosabb vagyok. A versenyt persze így is sajnálom, főleg hogy a szervezők engedtek, hogy az "ELIT" futók közt lehessek.
Eötvös Öt Ősz 2014
Másfél év után ismét elindultam az ELTE 5vös5-ön. Megmondom őszintén, hogy nem vettem túl komolyan a versenyt, mivel Gazsi és Dárius a hétvégi utcai 10 000m-es bajnokság miatt nem indultak, és hozzászoktunk, hogy az 5vös5 inkább egy BEAC-os háziverseny, már ami a dobogós helyezéseket illeti.
A rajtnál viszont nagy meglepetés ért, mivel Vindics Balázs és Tulok Matyi is nevezett a versenyre. Egyikükkel sem nagyon versenyeztem az idén (Balázzsal igazából még soha), de a 800-as és 1500-as eredményeikről én is hallottam.
Nem nagyon tudtam, hogy mire számíthatok, egyrészt miattuk, másrészt magam miatt, mivel a Csapat OB óta már nagyban elkezdtem az őszi pihenőmet. Az első két kilométert még vezettem én, de mivel senki sem tűnt olyan veszélyesnek, inkább visszaálltam a 4-5. helyre - talán ez is mutatja, hogy a tempó most Gazsi hiányában nem volt olyan erős. Az utolsó fordító előtt aztán megint élre álltam, miközben többször is méregettem a többieket egy-egy rövidebb váltással. Az utolsó kilométeren aztán Matyi fokozatosan elkezdett gyorsulni - ez már árulkodó volt az erőlétet illetően, mert nem történt hirtelen váltás - én pedig mentem vele, miközben Balázs leszakadt. Itt már beértük a hátul futókat is, akiknek a kerülgetése külön műfajt jelent, de én jól jöttem ki belőle, csak időzítés kérdése a dolog. A célegyenesbe érve már lehagytam a többieket, úgyhogy szerencsémre semmi sem maradt a végére, de Balázzsal lehet meggyűlt volna a bajom, ha nem sikerül korábban leszakítani, mivel nagyon jött a végén.
Nagyon élveztem a versenyt, bár nem volt olyan könnyű, mint szerettem volna, de belülről az egyik legizgalmasabb megmérettetés volt az évben, amit a Simonával közös dobogón állás koronázott meg - ilyen kaliberű sportoló mellett állni azért nem rossz dolog. :)

Budapest Félmaraton 2013
Nehéz periódus a magyar atlétikának az augusztus, mivel a hónap elejére már vége a versenyszezonnak, pihenéshez viszont még túl korán van, nem tanácsos leengedni. Ebben a nehéz holtszezonban idén a félmaraton adott motivációt az edzések folytatásához, miután körvonalazódott, hogy Csere Gazsi edzőtársam vezetésével idén csapatban van esélyünk dobogós helyezés elérésére - így részben én is bekapcsolódtam Gáspár edzésmunkájába, még ha több futás ki is maradt betegség, vagy rövid nyaralás miatt. Ebből is látszik, hogy a szezonvégi leszállóágamban nem álltam akkora profizmussal ehhez a versenyhez, mint ahogy az egyébként elvárható lenne, egész egyszerűen azért, mert nekem nem ezen a távon kell bizonyítanom. Korán reggel például rosszul raktam fel az orrtapaszt, és már nyúltam is a következő felé, de aztán meggondoltam magam, mert nehogy már erre a megmérettetésre pazaroljam őket - ez úgy röviden össze is foglal mindent.
Eötvös Öt Tavasz 2013 - INTERJÚ
INTERJÚ - A legutóbbi 5vös5-ön második helyezett Csere Gáspár után sikerült megszólaltatnunk a verseny győztesét, Dani Áront, aki mesélt nekünk a közelmúlt kudarcáról és talpra állásról, versenyszellemről és barátságról, illetve hogy miért nem tanácsolja, hogy bárki is példaképként tekintsen rá - Sándor Krisztián interjúja.
Korábban még megdönthetetlennek nevezted azt a pályacsúcsot, amit az idei 5vös5-ön sikerült átadnod a múltnak. Sikerült meglepned magad, vagy csak az ellenfeleidet altattad?
Ehhez azért hozzá tartozik, hogy az idei pálya 100 méterrel rövidebb volt, így valójában csak egy régi pályacsúcs közeli időt futottunk Gáspárral, ez azonban nem gondolom, hogy levonna az eredmény értékéből. Az állításomat leginkább arra alapoztam, hogy az 5vös5 km-ek mindig a holtszezonban kerülnek megrendezésre, amikor nem vagyok csúcsformában. Nekem eddig egy 14:52-es időeredményem van pályáról, ahhoz képest a 14:41 nagy előrelépést jelent. Az egyetlen ellenfelem ezen a versenyen csak a Gazsi, vele vagyok olyan jóban, hogy ne hitegessük egymást. Versenyek előtt nem váltunk sok szót, inkább az érzékeinkre hagyatkozunk, a célbaérkezés után azonban mindketten részletesen le szoktuk írni egymásnak, hogy mi volt a tervünk, abból mi valósult meg, illetve hogy milyennek éreztük magát a futást.

Vivicittá 2013
Szemben a tavalyival, idén csak 10 km-t kellett teljesíteni a Vivicittán, ahol Gáspár és én szerettünk volna egy jó idővel célba érni, lehetőleg 32 percen belül. A verseny első 4 kilométere nehezemre esett, egyrészt mert meglepett az 5-6 fős boly, nem gondoltam volna, hogy ilyen erős mezőny gyűlik össze, másrészt pedig mert még előttem állt a táv nagyobbik része, ami hirtelen nagyon soknak tűnt. Ez a frusztráló érzés végül a rakparton eltűnt, ugyanakkor 6-7 km környékén - ahol végig tűzött a nap - érezhetően lassult is az iram. A Margit híd lábánál Gáspár kezdeményezett egy iramváltást, de nekem ez még nagyon korainak tűnt, így nem vettem fel a tempót, leszakadtam. 8 és 9 km között sajnos beleszorultam egy nagyon lazsálós tempóba, ez a leszakadások általános velejárója, az utolsó kilométerre azonban össze kellett kapnom magam, mert kezdett rám felfutni az 5. helyezett, nekem pedig nagyon nem volt kedvem hajráversenyt vívni a végén, így végül a fejben való feladás után sem vált érdektelenné a verseny. A 32:34-es időeredménnyel végül is elégedett lehetek, Gáspár is csak bő fél perccel futott jobbat, ez pedig azt hiszem reális különbség most köztünk - nincs bosszantó hiányérzetem. (Eredmények)Eötvös Öt Ősz 2012
A verseny hetére szerencsére teljesen rendbe jöttem, nem aggódtam a rövid kihagyás miatt, nem zökkentett ki különösebben, és a verseny előtti egy-két edzés is könnyedén ment. Ez már nem mondható el a melegítésről, ami szörnyen esett, de a nehézkes melegítésekből általában jó eredmények szoktak kisülni. Gáspár és én jelenleg hasonlóan jó formának örvendünk, de amíg ő felülről közelíti meg az 5 km-t, addig én alulról.
Eötvös Öt Tavasz 2012
Tavaly tavasszal sérüléssel bajlódtam, ősszel pedig egy kéthetes pihenőből tértem haza, idén viszont semmi sem hátráltatott a tavaszi 5vös 5km-en való indulásban. A pálya vonalvezetése idén sem változott, csupán a rajt/cél került 300 méterrel előrébb. A versenyt nagy lendülettel kezdtem, egy 15 perces időt tartottam reálisnak, a kitűzött időeredmény azonban gyorsan szertefoszlott, amikor a felvezető biciklis rossz helyen kanyarodott el. Az élbollyal együtt mégis követtük, hátha félre tájékoztattak. Meg is kérdeztem a bicajost, hogy biztos-e az útvonal helyességében, majd kb. 30 méternyi tétovázás után azt mondta, hogy nem. Visszafordultunk, ekkor már a versenyzők nagy része elfutott a helyes irányba (a másik biciklis rendesen ismerte az útvonalat), de a kis kerülővel vesztettünk kb. 40 másodpercet. A győzelmet illetően azért nem estem kétségbe, a jobb futók velem együtt futottak zsákutcába, a többieket pedig gyorsan be lehetett hozni, de a 14:40-es pályacsúcs közelébe már elég nehéz lett volna így futni. Boross Gábor edzőtársam célkitűzése viszont, - aki a 3. helyen beérve futott 16:20-at - egy 16 perc alatti időeredmény elérése volt, mivel már két alkalommal is futott 16:02-t. Ha nincs ez kb. 200 méteres kitérő a közepén egy hajtű kanyarral, minden bizonnyal magasan túlszárnyalta volna korábbi önmagát. A figyelmetlen bicajostól sajnos később sem szabadultunk meg, előbb a tömeg közepén próbált előre haladni (sikeresen el is gázolta egy másik edzőtársamat), majd a Rákóczi hídnál ment volna rossz iránya, ha nem szólok neki időben. A versenyt végül 15:50 körüli idővel fejeztem be.
Az eredményhirdetés szokás szerint csúszott, de ezúttal azért gyorsabban összeszedték magukat, miután rájuk szóltam, hogy a legtöbben nem a cheerleaderek miatt álldogálnak még mindig ott, hanem az eredményhirdetésre várnak. Ha minden igaz, nyertem egy Nike futócipőt is, ami kellemes meglepetés, úgyhogy köszönöm a Nike-nak, remélem még sokszor fogják ily módon szponzorálni a versenyt!
Vivicittá 2012
Életem első Vivicittája kellemes élményként marad meg bennem. Körülbelül 6 km-ig nagyon lendületes, 3:10 körüli iramban mentünk, de nem éreztem fáradtságot, addig a többieken utazva futottam. A Lánchídon aztán Józsa Gábor maga elé engedett, amihez nem fűlött nagyon a fogam, de hát mit van mit tenni, elé álltam. Innentől kezdve jóleső kocogós tempót vettünk fel, kicsit még örültem is neki, hogy a végén majd biztos marad erőm, de nem így történt, elbíztam magam. A Margit híd előtt Gábor akkorát váltott, amit én nem tudtam követni, annyira belekényelmesedtem a saját tempómba. Pillanatok alatt méteres távolságokra tett szert, ez már nem is nagyon változott az utolsó 2 km-en, valahogy nem sikerült rászánnom magam, hogy a hátrányt ledolgozzam. Ettől függetlenül mégis örülök az eredményemnek, rég nem futottam már ilyen hosszút versenyen, és az edzéseken is elszoktam tőle, rég mentünk már margit hidas kört (az kb. 11km). Összességében pont olyan volt, mint egy jó edzés, hiába szenvedtem vereséget, kirobbanó formában érzem magam. Gondolom jövök jövőre is. Eredmények - Képek a versenyről - Képek a befutásról - BSI beszámoló - ATV Híradó - engem kb 7:50-nél lehet látni.
Őrmező 2011
Sok-sok év után megint elindultam a 11. kerület éves futórendezvényén. Ezek a versenyek sosem arról voltak híresek, hogy jól meg lennének szervezve és olajozottan működne a gépezet, hanem az egész csak ürügy arra, hogy a városvezetés bizony törődik a sporttal és megmozgatja a diákokat. Mivel azonban a diákok már 4 kilométert sem képesek lekocogni, ez a táv mostanra már 2-re csökkent, de még azt sem sikerült pontosan lemérni, így történhet meg hogy 5 és fél perc alatt letudtam a távot. A férfi WC-ket bezárva találtam, az eredményhirdetésre pedig már előre tudtam, hogy órákat kell várni, így nem is vártam meg. Nem tudtuk, hogy a cél egy fehér szalaggal van jelölve, amire semmi sincs írva, így aztán a 3. helyezettnek jutott a dicsőség, hogy a tárgyalt szalagot átszakítsa. Ezek után azzal fogadtak, hogy mindenki csak 1 csésze forró teát vehet, mert nem jut mindenkinek. Szeretem az ilyen szervezést, Budapest leggazdagabb kerülete! Mivel így dúskálunk a pénzben, még ajándék kulacsokra is futotta, amiknek jobb helye lenne a kukában, de a gyerekek persze nem engedik kidobatni, hisz azt hiszik az ajándék valamilyen érték. Pedig nem. Elnézést a heves kirohanásért, de ami kritikán aluli, az kritikán aluli. Persze gyermekként nekem is sok örömet okoztak nekem az ehhez hasonló tömegsport rendezvények, de felnőtt fejjel már nagyon zavarnak ezek a visszásságok. Ami pozitívum, hogy nem kellett fizetni a nevezésért, és jó idő volt. Azt a másfél kilométert pedig igyekeztem becsületesen végigsprintelni, ahogy Imre bá is kérte.
Retrospektív: K&H Olimpiai Váltók
Legelőször 2006-ban indultunk Csere Gáspárral a K&H Olimpiai váltóján, akkor még iskolánk, a Kempelen Farkas Gimnázium színeiben. Rögtön fel is állhattunk a dobogóra a fiú I. Kategória bronzérmeseként. A következő évben már csak ötödikek voltunk, 2008-ban már negyedikek, én azonban a BEAC felnőtt csapatát erősítettem, akikkel ugyancsak negyedikek lettünk. 2009-ben ismét felállhattunk a dobogó harmadik fokára, a sors fintora, hogy ezúttal a BEAC csapata mögött kettővel. 2010-ben már a klubcsapat nevét öregbítettem volna, de helyette akadályt futottam a nyílt Budapest Bajnokságon. 2011-ben már én is a BEAC-osokkal tartottam, de egy rövidebb sérülést követően nem futottam túl jól, az utolsó két kilométeren simán megléptek előlem, de az időm így sem lett rossz. Időközben egyre komolyabb eredményeket értem el a pályaversenyzésben, így az Olimpiai váltókon való indulást is hanyagoltam, 2014-ben aztán mégis belefért a versenynptárba a váltó, ahol a BEAC csapatával ismét első helyet értünk el. TÁBLÁZATRetrospekív: Eötvös versenyek
Egy kis elírás az ELTE honlapján - "A verseny színvonalát jelzi, hogy ha nem is dőlt meg a tavaly felállított pályarekord, de az abszolút férfi kategóriát és ezzel a legjobb időt, figyelemre méltó 15:10 perces idővel Csere Gáspár (PPK) érte el. Külön öröm, hogy hiába próbálkoztak más egyetemek hallgatói is, az ELTE-t nem tudta senki sem megelőzni. Pedig azért nem volt ez végig ilyen egyértelmű. Olyannyira nem, hogy az ezüstérmes az orvosin tanuló Dani Áron, gáspár BEAC-os csapattársa lett, aki az utolsó pillanatokban „esett” be a versenyre. "
2008 tavaszán indultam először az 5vös5 km-en, akkor hetedikként értem be 17:05-ös idővel. A következő évben már dobogóra értem, az akkor csúcsot döntő Berecz Lali és Kedves Roland mögött, egy 15:47-es futással. Nagy hajrában voltunk Gáspárral és Kis Gyulával, utóbbi egy blogbejegyzésében (sajnos nincs link) maradandó emlékként le "fiatal titán"ozott is minket. :) A 2010-es évben sem a tavaszi, sem az őszi 5vös5ön nem indultam (félévente rendezik meg a versenyt) , Gáspár pedig eközben már-már 5vös5 specialistává nőtte ki magát. Most 2011 májusában megint rajthoz álltam, egy apró kihagyás, sérülés után, és 15:37-es idővel másodiknak értem be Gáspár mögött. A további évek eredményeit már megtaláljátok az Eötvös 5 km-rel címkézett bejegyzésekben.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)