A verseny hetére szerencsére teljesen rendbe jöttem, nem aggódtam a rövid kihagyás miatt, nem zökkentett ki különösebben, és a verseny előtti egy-két edzés is könnyedén ment. Ez már nem mondható el a melegítésről, ami szörnyen esett, de a nehézkes melegítésekből általában jó eredmények szoktak kisülni. Gáspár és én jelenleg hasonlóan jó formának örvendünk, de amíg ő felülről közelíti meg az 5 km-t, addig én alulról.
Máskor általában Gáspár mögött futok végig, és ha nem szakadok le, akkor megpróbálom lehajrázni, mivel bízok a sebességemben - pofon egyszerű egy "taktika", csak kicsit egyoldalú, mintha az ellenfélen élősködnél, úgyhogy gondoltam ezúttal inkább felvállalom a vezetést, senkiben se maradjon hiányérzet. Bár nem kétlem, hogy Gáspár is hasonlóan kemény iramot diktált volna, az elől futás egyfajta biztonságérzettel tölti el az embert, és ettől az érzéstől igyekeztem megfosztani kedves edzőtársamat. Ez az érzés körülbelül 3 km-ig tartott, mert az 5:45-ös 2000 m-be azért utólag mindketten belerokkantunk egy kicsit, és a továbbiakban a 3 percen kívüli km tempója felé tendáltunk. A vége felé már inkább csak azért futottam elől, hogy lassítsam a tempót, de a végén elkerülhetetlen volt a hajrá. Igazából annyira fáradt voltam, hogy eszem ágában nem volt gyorsítani, csak ha Gáspár nagyon rákényszerített volna. Ezt azért ő is tudta, úgyhogy az utolsó métereken bár tisztességgel harcoltunk, mindkettőnkben lett volna még kakaó. Talán pont ennyi kellett volna hozzá, hogy 15 perc alatt érjünk célba.
Vitárius Bence edzőtársunk közben a háttérből figyelte az eseményeket, de azért szerencsére nem bambult bele a látványba (két ember egyforma atlétában és egyforma cipőben fut előtted, marha látványos lehet), és új egyéni csúccsal állt a dobogó harmadik fokára - ezzel pedig abszolút BEAC-os siker született. (Eredmények) (Gáspár beszámolója)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése