Idén olyan lelki állapotban érkeztem Bydgoszczba, hogy még a rajtlistát sem kellett megnézzem ahhoz, hogy tudjam, jó futás lesz, élvezni fogom. Így is történt, már az első két kör után kialakult egy négyes boly, két fekete atléta, egy angol és jómagam. Kicsit meg is illetődtem, hogy nem lesz-e túl erős mezőny ez nekem, de nem kellett volna, nagyon lassan kezdtünk, és utólag okoskodva látom, hogy nagyobb önbizalommal a dobogó sem lehetett volna esélytelen - de nem szabad elfeledni, hogy milyen mélyről indultam, régóta nem futottam végig rendesen az akadályt, tavaly ugyanitt ki is álltam (lásd itt). Aztán 1200 méterrel a vége előtt az angol előre ment, nekem viszont nem volt merszem egy ekkora váltáshoz - most már persze látom, hogy elbírtam volna. Ez hiba volt, mert ezzel egy nagy légüres térbe hajszoltam magamat, se előttem se mögöttem senki, de aztán az utolsü 600-on utólért a harmadik fekete versenyző.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nemzetközi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nemzetközi. Összes bejegyzés megjelenítése
Hétvégi szezonkezdés Budapesten és Pozsonyban
Szombaton a Budapest Bajnokságon álltam rajthoz, másnap Józsa Gabival pozsonyba autóztunk 1500 métert futni. Sajnos a hét elején megsérültem, amiért kicsit vissza kellett vennem a hétvégére vonatkozó ambícióimból, és a nagy időeredmények helyett inkább a helyezésekre koncentráltam. Ez azt jelenti, hogy 3000 méteren nem álltam az élre, hanem a táv feléig Józsa Gábor mögött utaztam, de amikor kikényszerítette belőlem a vezetést, nem volt mit tenni. Egy picit még vártam, majd az utolsó ezer méteren beleváltottam egy nagyot. A távolság egyre nőtt közöttünk, de mégis kicsit nehézkésen éltem meg a gyorsabb iramot, a végén rendesen ki is engedtem, amit utólag nem volt olyan szép tőlem. 8:26 lett a vége, ez picit csalódást keltő ahhoz képest, hogy tavaly hogyan kezdtem, de érthető, de a sérülés miatt érthető. (eredmények)
Pozsonyban negyedik lettem a három angol mögött, igazából teljesen ideális volt a mezőny, egy lassú első ezer után gyorsultunk nagyot, jól ment a helyekedés is, de ehhez most nem volt meg a sebességem. A 3:54 végülis egy vállalható idő. (eredmények) (facebook poszt)
International Meeting of Genf 2015
Idén Genfbe utaztam egy jó időeredmény reményében, ami azt jelenti,
hogy jó mezőny esetén szerettem volna 8:50 alatt futni. Sajnos a rajtlistán már
látszott, hogy ez nehezen fog összejönni, az igazi problémát azonban inkább az
időjárás okozta: rettentő megel volt Genfben.
A rajtlistát ugyanakkor mégsem tanulmányoztam át elég
figyelmesen, mert egy török futót a 8:29-es egyénijével a 9:15-ös és a 9:35-ös
futó közé írtak fel, ezért egyszerűen átskilottam felette, mivel az
időeredmények egyébként sorrendben voltak felírva. Ezért is lepett meg, amikor
valaki kiugrott a mezőnyből, és később sem fáradt el. Az első kör a
tapogatózásról szólt, de végül be kellett látnom, hogy nem tudok senki mögé sem
beállni, így megelőztem azt a két futót, akik mögött addig próbáltam elfutni. 1000
méter környékén a portugál fiút is beértem, aztán gondoltam kezdődhet a törökre
való felfutás. Az első helyezett azonban csaknem akart közeledni, sőt, mintha
egyre távolodott volna. A köztünk kialakult 50 méteres különbség azonban csak
az utolsó 1200 méteren nőtt meg nagyon, mivel itt már úgy voltam vele, hogy
utólérni már nem tudom, csak fussam le a távot. Bár az 1000 és a 2000 méter is
a 9 perces részidőn belül volt, a nagy távolság és a meleg közösen eléggé
felemésztettek, így végül csak 9:08-al értem célba. A célbaérkezés után
beletelt egy kis időbe, amíg tisztáztam magamban a történteket, mert nem tudtam
eldönteni, hogy a nem éppen ideális mezőny és a meleg mekkora mértékben
hátráltattak, de valószínűleg nagyon nagy mértékben. Jövőhéten igazából kiderül,
mivel Bydgoszczban nagyon erős mezőny, és ideális időjárás várható.
International Meeting of Leiria 2014
Az első km-t nagy hévvel kezdték a portugál futók, én pedig az elsőtől biztonságos távolságban beálltam a középmezőnybe, mivel számítottam rá, hogy ez a lendület idővel alább marad. Így is lett, és ahogy kezdett szétszakadozni a mezőny, úgy futottam egyre feljebb, majd féltáv környékén az egyik portugál előre futott, onnantól pedig már csak rá figyeltem. A 2:58-as első kilométerre futottunk 3 percet, majd következett az utolsó két kör. Az akadályvételek nem mentek túl könnyen, van még mit csiszolni rajta, többször is lemaradtam egy-egy kevésbé jól sikerült akadályvétel után, de összességében mégis biztonságban éreztem magam, és vártam a hajrát. Ezt utólag visszagondolva jobb lett volna a vizesároknál megkezdeni, mert jó erőben érkeztem oda, de mégis vártam az utolsó egyenesre. Azt hiszem kicsit elbíztam magam, és ezért sem sikerült az utolsó akadályvétel, ami után talán még utól is lehetett volna érni az ellenfelemet, de abban a pillanatban nem koncentráltam ehhez eléggé, és az utolsó métereken már nem is törtem magam érte. Így futottam végül 8:54-et, ami egyelőre életem második legjobbja. A célbaérkezést követően természetesen volt bennem némi hiányérzet, de mire az eredményhirdetéshez érkeztünk, már elszállt, és nagyon örültem a portugáliában szerzett ezüstérmemnek.
Indoor Classic Vienna 2014
Egy 3:53,93-as1500 méterrel kezdtem meg idén a szezont, ami nem rossz eredmény, de nem is különösebben jó. A három futamból a leggyengébbe kerültem, pedig az első kettő biztosan ideálisabb lett volna, az enyém nagyon lassú volt. Ennek ellenére viszont nem voltam tisztában az erőviszonyokkal, ezért nem mertem időben előre állni, és a futamgyőztes meglógott 6-700 méter környékén. 1100 méternél kezdtem utána menni, de az ellépésem nem volt elég határozott. A célegyenesben éreztem a gyors edzésmunkák hiányát, ezért ott meg is előztek, így lettem végül harmadik. Mindezzel nincs is semmi baj, ebben a felkészülési szakaszban ez egy jó eredmény, de az első két futamban futva szerintem így is beférhettem volna 50-alá. (eredmények)
Budapest Open 2013
Azt hittem óriási verseny lesz a hétvégi Budapest Bajnokságon, és azért rendeznek kivételesen 3000 méteres számot, hogy eldöntsék ki menjen a Csapat EB-re. Az előnevezettek listáján szerepelt Minczér Albi, Józsa Gabi és Szalai Benji is, úgyhogy minden jel arra mutatott, hogy nagy harc lesz, az új egyéni csúcs pedig borítékolható. Aztán a helyszínre érkezve mesélte Benji, hogy már eldöntött tény, hogy ő megy, és ezért nem is indítják most 3000 méteren. Ez egy kicsit letört, de most nem szeretnék ezen lovagolni, ugyanakkor nem értem, hogy akkor mi a fenének rendeztek 3000 méteres versenyszámot?
De ha legalább lett volna mezőny. Az is gyorsan világossá vált, hogy nemcsak Benji, hanem a többiek sem indulnak, tehát szinte egyedül kell lefutnom a távot. Dáriussal megbeszéltük, hogy fut egy 2:50-es első ezer métert, aztán majd én átveszem a vezetést, és lesz ami lesz, becélzunk egy 8:30 alatti időeredményt, ami az ő számára új egyéni csúcs, nekem pedig egy jó edzés lehet.
ASVO Vienna Indoor Gala 2011

A rosszul sikerült Budapest Bajnokság után Bécsben álltam rajthoz, hogy javítsak, de az ideális mezőny ellenére ismét 4 percen kívüli időt futottam. Körülbelül 1200 méterig saját legjobbam (3:52) részidején belül futottam, de akiket a verseny közepén előztem meg, azok az utolsó körben sorra kezdtek visszaelőzni, ami lelkileg eléggé megviselt, és egy nagyon gyenge utolsó körrel fejeztem be a versenyt. Ennek ellenére a verseny így is összehasonlíthatatlanul jobb verseny volt, mint a Budapest Bajnokság - és nem csak azért, mert 5 másodperccel jobbat futottam. Jövőre megint szeretnék indulni. (eredmények)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



.jpg)


