A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyetemi OB. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyetemi OB. Összes bejegyzés megjelenítése

Egyetemi OB 2013

A MEFOB lényegében a nyár szezonnyitó versenye a hazai versenyrendszerben, ezért kiforrott eredményekre még nem érdemes ilyenkor számítani, habár Kenesei Zsanett edzőtársam tavaly futott potyára egy EB szintet, ezt azonban később tovább is javította. Idén én is úgy voltam vele, hogy habár még nagyon az elején vagyok, és gátazni sem gátaztam 1-2 alkalomnál többet, azért jó lenne biztonságban tudni magamat, és "potyára" futni már az elején egy U23-as EB szintet akadályon, ami - lássuk be - nem a világ leglehetetlenebb feladata a maga 9 percével. Ha az ember korán maga mögött tudja a szintteljesítést, jobban tud koncentrálni az edzéseken, és kevésbé görcsöl a versenyeken. Éppen ezért titkon reméltem, hogy meg tudom ismételni Zsani tavalyi szereplését, most pedig boldogan írhatom le, hogy sikerült is. Ez még nem jelent automatikus indulást az EB-n, az atlétika vezetőség mérlegel, figyelemmel követi, hogy mennyire nyújtok kiegyensúlyozott formát a továbbiakban, de bízok magamban annyira, hogy azt mondjam, ezzel nem lesz gond.

Egyetemi OB 2012

Az egyetemi bajnokságoknak itthon nincs túl nagy presztízsük (lévén hogy nem is létezik egyetemi élsport), de pont jó időben vannak egy szezon indításhoz, és hogy összegyűljön egy erősebb mezőny. (lásd 2009, 2010, 2011) A nevezések láttán aztán mégis csodálkoztunk picit, hogy sokan mégsem ezzel nyitják a szabadtéri szezonjukat, nagyobb ellenfeleim közül egyedül a VEDAC atlétái álltak rajthoz (a bajnokság ugyanis Veszprémben került megrendezésre), 1500 m-en Szalai Benji és a fiatal Kilián Dani.

Mivel rendszerint nincs tolongás az egyetemi bajnokságokon, a verseny nyílt, boldog-boldogtalan elindulhat. Nem a főiskola színeiben neveztem, így a "nem egyetemi" futamban indulhattam - jól jártam vele, mert az egyetemisták közt egyébként sem lett volna jobb ellenfelem.