A nevezés gyorsan és zökkenőmentesen történt, a call roomon ugyancsak akadálytalanul haladhatott át az ember, az egyetlen észrevétel - amit majd a jövőre itt rendezendő Mezei EB szempontjából tanácsos korrigálni - a WC-k alacsony száma, amit ajánlott lenne feljebb tornázni.
A Gáborral és Gáspárral való melegítés nem esett túl jól, de ennek inkább csak örültem, mert ilyenkor szoktam jót futni. A Skanzennek kellemes hangulata volt, a melegítés alatt a nap is kisütött, és a hőmérséklet is emelkedett 1-2 fokot, így végül úgy döntöttem, hogy sapka és kesztyű nélkül vágok neki a megmérettetésnek. Az idő rettentő gyorsan eltelt, és én máris a rajtvonalnál találtam magamat, ahol szintén nem várattak meg (pedig már megszoktuk), így még izgulni sem volt időm.
Az első 2-3 km-nek nagy lendülettel vágtunk neki, Csere Gáspár, Czindrity Attila, Kállay Dani, Farkas Dárius, Zatykó Miklós, Faldum Gábor és jómagam. Ez a csapat igencsak gyorsan leredukálódott, de igazából észre se vettem, hogy Dárius, Dani, vagy a felnőttek között jó néhány erősebb futó mögöttünk fut, mert arra figyeltem, hogy a bolytól, amit leginkább Gáspár vezetett, ne szakadjak le. A verseny közepe táján már mindig vártam, hogy túl legyünk a kis hurok végén levő 10-15 méteres emelkedőn, mert az mindig olyan érzés volt, mintha megállnék, a pálya többi része egyébként kifejezetten tetszett. Az 5. körben kicsit el is hagytam magam a szóban forgó hurok végén, akkor szakadtam le Gáspárról, a továbbiakban pedig kicsit megtörve futottam le a hátralevő másfél kört. Közben gondoltam olyanokra, hogy basszus most úgy belassulok, hogy még Attila is utolér, és így is lett, a következő körben, ugyancsak a hurok végén le is hagyott. Tudtam viszont, hogy ő azért már elég régóta fut holttérben, én pedig lazábbra vettem a tempót az elmúlt 1 körben így talán lesz némi esélyem visszaelőzni a pálya végén levő hosszú, lejtős egyenesen. Amikor azonban oda értem, nem igazán hittem benne, csalóka az az egyenes, és kicsit hosszúnak tűnt, Attila viszont csak nem távolodott, így a legvégére kihegyezve úgy döntöttem, hogy befogom, maximum tempóra kapcsoltam, nem érdekelt, hogy az utolsó méterekre esetleg nem marad erőm, csak minél hamarabb érjem utol. Ez a cél előtt b. 50 méterrel meg is történt, irdatlan sebességgel hagytam le Attilát. Attól már nem igazán tartottam, hogy hirtelen megújul, mert tudta hogy jövök, hátra is nézett, próbált is gyorsulni, de nem volt képes akkorát váltani. A hajrá azt hiszem azért is sikerült ilyen jól, mert én nagyrészt eddig is pályán csináltam a résztávos edzéseket, így nem vesztettem sokat a sebességemből, nem úgy, mint akik inkább a kilométereket gyűjtötték hétről-hétre. Mint utólag kiderült, ez a hajrá kellett ahhoz is, hogy EB csapattag legyek.
A versenynek egyébként kissé az esélytelenek nyugalmával álltam neki, hisz a legtöbb ellenféllel szemben, én nem készültem olyan céltudatosan, így a Mezei EB válogató versenyeire sem mentem el, ami feltétele lett volna a csapatba kerülésnek. Szerencsémre viszont, akik ez első két válogatón még remekeltek, a harmadikon már gyengélkedtek, ez pedig némi bizalommal töltött el engem is: Gáspár a legutóbbi válogatón már másodikként ért célba Szabó Sanyi mögött. Lényegében már mindenki bebiztosította magát a csapatban: Sanyi a folyamatos győzelmeivel, Gáspár a javuló eredményeivel, Attila és Dani pedig hiába teljesített rosszul legutóbb, a pontversenyben jól álltak. Az 5. hely viszont szabad maradt, és mivel majdnem ugyanazt az edzésmunkát végzem, mint Gáspár, számítottam rá, hogy sokkal gyengébb nem lehetek, az Ob pedig dupla pontot is ért, így az utánpótlás korúak közt való 3. helyem olyan sokat számított, hogy végül csak betornáztam magamat a csapatba. Bár nem hiszem, hogy a pontozás lett volna a döntő, sokkal meggyőzőbb lehetett a 3. hely. Ez csak megerősít abban a hitemben, hogy a válogató versenyek majdnem hogy fölöslegesek, idén ráadásul még eggyel többet is rendeztek belőle, mint tavaly. Inkább eggyel kevesebbet kellene, és akkor azt sem mondhatná senki, hogy taktikai játszmák alapján dől el a csapat összeállítása. Másrészt ha a válogató versenyek olyan sokat számítanának, akkor az Ob-nak sem kéne dupla pontot érnie. Az égészben az az érdekes, hogy tavaly jobban ki szerettem volna jutni az EB-re, de nem sikerült, idén meg már nem érdekelt annyira a dolog, és mégis sikerült - még ha ez egy picit gyengébb mezőny is a múlt évinél.
A szerencsének kell tulajdonítanom, hogy itthon már több hónapja nem volt csapadék, az utóbbi hetekben pedig fagy közeli idő volt, így a talaj sokkal keményebb, ráadásul most még a fű sem elég sűrű ahhoz, hogy csúszkáljon rajta az ember, így annak a jelentősége, hogy mások esetleg terepen edzettek, szerintem minimálisra redukálódott. Ez persze még változhat jövőre, de remélem soha sem kell akkora sárban futnom, mint a tavalyi OB-n. Nem zavar az aszfalt, a földút, az emelkedő, csak sarat ne! Nagyon remélem, hogy az EB-n is hasonló lesz az idő a mostanihoz.
A befutást követően mindenki gratulált a másiknak, öt perccel később viszont olyan volt, mintha nem is futottam volna fél órát, és kicsit bosszantott, hogy leszakadtam, hisz a versenyvégi sprint is jól mutatja, hogy ennél több kéne legyen bennem (ez a szituáció egyébként pont olyan volt, mint a két és fél évvel ezelőtti OB Csákváron, csak ott Sanyit előztem vissza a végén). Felnőttek között 7. helyen értem célba, az utánpótlás korosztályúak között pedig - akiket sajnos nem értékeltek külön - megcsíptem a képzeletbeli dobogó legalsó fokát, tehát a 3. helyet. A 7. hely ellenére kaptam érmet is, Gáborral és Gáspárral együtt, mivel csapatban harmadikak lettünk a Vasas és a Vedac mögött. Ez nagy elégtétel a tavalyi OB után, ahol holtversenyben lettünk harmadikak, de egy - szerintem igazságtalan - szabály folytán mégis lecsúsztunk a dobogóról.
Kapcsolódó anyagok:
Eredmények - Videó - Képek: (1) (2) (3) (4) (5) -Masz.hu korábbi írásai az versenyről - Masz.hu a versenyről - Masz.hu az EB csapat-összeállításról - Boross Gábor versenybeszámolója - Csere Gáspár versenybeszámolója - Grafikonok (lent)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése