Ezúttal egy pár fokkal rangosabb versenyen, a Mezei EB-n igyekeztem lerázni ezeket a terheket. A versenynek úgy álltam neki, hogy ha 2-nak érek be a csapatból, akkor azzal már elégedett lehetek, legyen az akárhányadik helyezés is, mivel előzőleg nem tudtam felmérni az erőviszonyokat. Látatlanban olyan 60. hely környékére soroltam be magamat, és most már látom, hogy ez nagyjából reális is, de egy bátrabb és erősebb Dani Áron még jóval előrébb is képes lenne végezni.
A szállodában rendesen el voltunk látva finom ételekkel, de igyekeztem nem elcsábulni, és a megszokottnál csak egy picivel többet enni, mivel a verseny pont ebédidőben volt. Reggel bármennyire is kipihentnek éreztem magam, a nap nagyon gyorsan elszállt és máris hozzá kellett látni a bemelegítéshez. Sajnos túlöltöztem, és beleizzadtam a melegítőruhámba, ami kicsit idegesített, de amint elkezdtünk nyújtani és repülőzni az izgalom tovaszállt, és a call roomban elfogott a nyugalom. A mez alá felvettem egy fehér pólót is, mivel a hőmérséklet olyan 4-6 fok körül lehetett, nem nemzeti színű hosszú-ujjú felsőben pedig nem lehetett futni. Minden ruha rendben, az utolsó pillanatban még a melegítőkrém is meglett, kar-láb bekenve, a pálya vonalvezetése ezerszer átnézve-beosztva-betanulva, már csak 1-2 perc a rajtig. Mint a csapat legerősebb tagja, természetesen Sanyi indult legelölről, Kállay Dani mellette, mögöttük Gáspár és Attila, akik nem kértek a leghátsó helyből, majd én. Eleinte picit aggódtam, hogy a leghátsó sorból indulás komoly hátrányt jelenthet , de végül nem bizonyult annak, a többiekkel együtt tudtam futni én is.
A mezőny közepén kezdtem meg a versenyt, de 500 méter után innen folyamatosan leszakadtam, mivel a különösen erős folytatásba nem tudtam belemenni, akármennyire is próbáltam saját csapattársaim mögött maradni (már amennyire láttam őket a nagy színkavalkádban) - nem esett jól. Az első nagy körből gyorsan leszűrtem, hogy csak a belső íveken lehet jól futni, így a második körnek már összeszedettebben futottam neki, és örömmel nyugtáztam azt is, hogy a kör végén levő sártenger egyáltalán nem olyan vészes, mint amilyennek előzőleg hittem. Megkezdtem az apró felkapaszkodásokat, emberről emberre, előttem nagyrészt mindig a német Leif Schrödner-Groeneveld futott. Rajta utazva lassanként lehagytam a csapattársaimat, mígnem 6 km környékén észrevettem, hogy Szabó Sanyi, a magyar csapat nagy favoritja pár méterrel előttem fut.
Ennek örültem is, meg nem is. Nem örültem, mert őt mindenki sokkal előrébb várta, és ez a csapatot is előrébb vihette volna pár helyezéssel, de ezek után világos volt, hogy a magyar csapat már nem végezhet túl előkelő helyen, ha az első emberei a 70. hely környékén tanyáznak. Örültem viszont annak, hogy lehetőségem nyílik elsőnek lenni a csapatból. Az utolsó körnek nagyon frissen álltam neki, s bár ez volt a leggyorsabb köröm, inkább az óvatosság jellemezte. Az egyéni ambíciók ekkor talán a csapat elé kerültek, mivel elkezdtem az utolsó 500 méterre koncentrálni - ahogy azt már az indulás előtt is elterveztem. A hosszú hajrá megkezdésekor sikerült lehagyni Sanyit, és még 2-3 embert. Arra számítottam, hogy picit sűrűbb lesz a mezőny, és talán több helyet is tudok majd javítani a legvégén, és ez valószínűleg így is történt volna, ha egy 20 hellyel előrébb sikerül helyezkednem. Utólag úgy érzem, hogy kis erőbefektetéssel sokkal jobb helyzetből tudtam volna elkezdeni a felfutást, persze utólag nehéz rekonstruálni, hogy mit is éreztem pontosan, amiért ez nem így történt.
A mezőny közepén kezdtem meg a versenyt, de 500 méter után innen folyamatosan leszakadtam, mivel a különösen erős folytatásba nem tudtam belemenni, akármennyire is próbáltam saját csapattársaim mögött maradni (már amennyire láttam őket a nagy színkavalkádban) - nem esett jól. Az első nagy körből gyorsan leszűrtem, hogy csak a belső íveken lehet jól futni, így a második körnek már összeszedettebben futottam neki, és örömmel nyugtáztam azt is, hogy a kör végén levő sártenger egyáltalán nem olyan vészes, mint amilyennek előzőleg hittem. Megkezdtem az apró felkapaszkodásokat, emberről emberre, előttem nagyrészt mindig a német Leif Schrödner-Groeneveld futott. Rajta utazva lassanként lehagytam a csapattársaimat, mígnem 6 km környékén észrevettem, hogy Szabó Sanyi, a magyar csapat nagy favoritja pár méterrel előttem fut.
Ennek örültem is, meg nem is. Nem örültem, mert őt mindenki sokkal előrébb várta, és ez a csapatot is előrébb vihette volna pár helyezéssel, de ezek után világos volt, hogy a magyar csapat már nem végezhet túl előkelő helyen, ha az első emberei a 70. hely környékén tanyáznak. Örültem viszont annak, hogy lehetőségem nyílik elsőnek lenni a csapatból. Az utolsó körnek nagyon frissen álltam neki, s bár ez volt a leggyorsabb köröm, inkább az óvatosság jellemezte. Az egyéni ambíciók ekkor talán a csapat elé kerültek, mivel elkezdtem az utolsó 500 méterre koncentrálni - ahogy azt már az indulás előtt is elterveztem. A hosszú hajrá megkezdésekor sikerült lehagyni Sanyit, és még 2-3 embert. Arra számítottam, hogy picit sűrűbb lesz a mezőny, és talán több helyet is tudok majd javítani a legvégén, és ez valószínűleg így is történt volna, ha egy 20 hellyel előrébb sikerül helyezkednem. Utólag úgy érzem, hogy kis erőbefektetéssel sokkal jobb helyzetből tudtam volna elkezdeni a felfutást, persze utólag nehéz rekonstruálni, hogy mit is éreztem pontosan, amiért ez nem így történt.
A Mezei OB-hoz hasonlóan, a beérkezést követően most is azt éreztem, hogy nahát, hogy elment fél óra, és a fáradtság csak késő délután ért útól, úgyhogy Gáspárral úgy döntöttünk, elmegyünk az uszodába relaxálni egy kicsit, hogy a bankettre már teljes fényünkben ragyogjunk (ide már csak azért is érdemes volt eljönni, mert túl azon, hogy minden versenyzővel találkozhat az ember, csak itt szolgáltak fel vacsorát).
Összességében nagyon elégedett vagyok, de nem teljesen kielégedett, így a jövő évi megmérettetést még jobban várom. Biztos vagyok benne, hogy a hazai rendezésű EB-n egy sokkal erősebb magyar csapat fog összeállni, mind a junioroknál, mind az utánpótlás korosztályúaknál, mivel mindenki fontos tapasztalatokkal gazdagodott. Nem csak magából a versenyből, hanem a felkészülésből is sokan vonhatnak le hasznos következtetéseket. Ami pedig a szervezést illeti, csak remélni tudom, hogy 19. Mezei EB is legalább ilyen zökkenőmentes és kellemes lesz, mint ez a mostani. Köszönöm a bizalmat és a lehetőséget, és köszönöm minden lelkes szurkolónak, aki kijött, vagy a számítógép képernyője előtt próbált meg kiszúrni az élőközvetítés során.
Kapcsolódó anyagok:
Eredmények - Videó - Interjú a legjobbakkal - Kapcsolódó Videók - A Mezei EB Facebook oldala - Europen-athletics.org a magyar csapatról - Futónapló (Őszi felkészülés) - Masz.hu az érkezésről - Masz.hu a versenyről - BEAC Atlétika a versenyről - TSC-Geotech a versenyről - Csere Gáspár versenybeszámolója - Képek rólunk - Magyarok eddigi Mezei EB szereplései - Grafikonok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése