Az
OB után egy héttel került megrendezésre a 27. Iharos Sándor Emlékverseny, ahol úgy gondoltam, hogy bőven futok majd 4 perc alatt. Egész héten kirobbanóan jól éreztem magam, a lábaim valósággal súlytalanoknak voltak az edzéseken, de ez a verseny után is megmaradt, nem tudom, minek tudható be. Hétfőn épp olyan könnyedén rohantam végig a fél órámat, mint a résztávas edzéseken a 200-400-akat. A versenyen szép számmal indultak jó futók, én közülük is Kiss Tamásra figyeltem, úgy gondoltam, ő állhat a legközelebb a formámhoz. Sajnos tévedtem, a versenyből azt sikerült leszűrni, hogy egyszerűen nem edzettem még eleget ehhez a tempóhoz. 1000 méterig kifejezetten jól ment, Kiss Tomi mögött futva folyamatosan jöttünk fel és előztük meg az embereket (a rajt igencsak gyors volt), abszolút egyenletes iramban futva, az egyénim körüli részidővel, 2:31-nél jártam 1000 méternél, majd az utolsó kör megkezdésekor, hirtelen mintha minden izmom leblokkolt volna, és csiga tempóban szenvedtem végig az utolsó 350 métert. Pedig egy pillanatig sem éreztem csüggedést, vagy feladást, amiért Kiss Tomiék egyre messzebbre kerültek tőlem, egyszerűen csak beállt a lábam, az utolsó 200-on pedig sorra előztek vissza. Hozzá kell még tenni, hogy Kiss Tomi végül 51 környéki időt teljesített, amíg én jó 9 másodpercet kaptam tőle az utolsó körben. (
eredmények)
Mégsem éltem meg nagy csalódásként a versenyt, egyrészt nem ez az első ilyen futásom, két évvel ezelőtt a Vasas versenyén és szintén az Iharos emlékversenyen mentem hasonlót, annyi különbséggel, hogy akkor inkább a fejemmel volt a probléma. Most viszont csak az izmaim és hiányos felkészülés szabott gátat, ennek pedig azért örülök, mert a fedettpályás idényben még az akaratommal volt a baj, nem csoda hát, hogy akkor is sikerült futni egy 4 perc körüli eredményt Bécsben, ahol ugyancsak az utolsó körök jelentettek gondot. Az idei
ARAK Kupánál csak egy parányit teljesítettem jobb időt, a két verseny mégis, összehasonlíthatatlan. Hétfőn viszont, mintha misem történt volna, a hosszú futás megint azt éreztette velem, hogy azért még tudok futni, könnyedén nyomtam a 38:30-as Margit hídat.
Két év kihagyás után ismét rajthoz álltam az egyik kedvenc versenyemen, de a megszokott 1500 méter helyett ezúttal akadályon, mivel a Honvéd Kupa értékes liga pontokat ér. Gwangju után kicsit lejjebb hagyott a motivációm, amitől a verseny előtt kicsit tartottam is, de a rengeteg csúszás végül valamiért meghozta a kedvemet, és egy óvatos első ezer után elléptem a többiektől. Ezek után folyamatosan gyorsultam, az utolsó ezer lett a leggyorsabb, és bár élveztem a nagy előnyt, azért talán lehetett volna bátrabb futás is a mai. A győzelemnek természetesen örülök, a következő verseny pedig a Magyar Bajnokság lesz, előtte azonban - a tavalyi évhez hasonlóan - Salzburgba utazunk edzőtáborozni. (eredmények)
