3000m akadály: A Magyar Bajnokság után egy hónapom volt felkészülni a pénzdíjas ligadöntőre. Az első két hetet a gyorsasági állóképessége növelésére fordítottuk, és a Gáspárral közös edzések nagyon jól sikerültek. Az egyik normafás edzésen azonban sajnos megcsúsztam a sáros talajon, és meghúztam a vádlimat, ami miatt egy hétig pihennem kellett. Az első két hét munkája azonban nem tűnt el nyomtalanul, és a verseny előtti héten kirobbanó formában éreztem magam.
Nagy önbizalommal álltam a rajthoz, a vezetést - szokás szerint - Minczér Albi vállalta fel. Az utolsó körökhöz érve egyre nyugodtabb voltam, mivel sokkal jobb állapotban éreztem magam, mint egy hónappal ezelőtt. A nyugodtságnak aztán elbizakodottság lett a vége, és 250 méterrel a vége előtt megindultam. A baj nem is a megindulással volt, hanem hogy nem volt elég határozott, nem tudtam igazán ellépni. A vizesárokról végül már elsőként jöttem le, és az utolsó akadályt is elsőként vettem, de rossz lába jött ki. Annyira tartottam a rossz akadályvételtől, hogy végül tényleg rosszul ugrottam át - mint ahogy az a képen is látszik. A mozgásom megtört, Albi pedig visszaelőzött. Ezért eléggé haragudtam magamra, viszont annál inkább kezdtem várni a holnapi 5000 métert, és a két hét múlva esedékes Csapat Bajnokságot.
5000m: először és utoljára két évvel ezelőtt futottam 5000 méteren, így nagy kíváncsiággal néztem a mostani elé. Akadály ide vagy oda, továbbra is jól éreztem magam, a dobogóért futottam. Az nem volt kérdés, hogy a fekete futó meg fog szökni, de a további sorrend nyitott maradt. Gregor Laci, Minczér Albi, Dárius, Gazsi és én.
A táv első felében kicsit leszakadoztam a többiekről, mivel Laci az elején még megpróbált elfutni a feketével, de aztán leszakadt, és a többiek gyorsan be akarták érni. Amint hogy ez megtörtént, a tempóból is visszavettek. A táv nagy részében itt is Albi vezetett, Gazsi viszont a végére nagyon ügyesen előre állt. Nagyon nehéz felidézni, hogy mi hogy is történt az utolsó körben, egyszerűbb lenne visszanézni. Arra viszont emlékszem, hogy kb. mindennel bajom volt, amivel csak lehetett. Először Gazsi állta az utamat, aztán Dárius, aztán Laci is. A hátsó egyenesben Lacival kimentünk a kettesre, hogy kicsit feljebb tornázzuk magunkat. Laci itt már csak rám figyelt, aztán az utolsó 150 méteren megindult, én pedig próbáltam utána eredni. Talán az akadály tehet róla, de nem éreztem akkora robbanékonyságot, Albi mellett még elmentem, majd Gáspárt is beértem, de a legvégén visszaelőzött, és pár századdal ugyan, de megcsípte a dobogót.
A táv első felében kicsit leszakadoztam a többiekről, mivel Laci az elején még megpróbált elfutni a feketével, de aztán leszakadt, és a többiek gyorsan be akarták érni. Amint hogy ez megtörtént, a tempóból is visszavettek. A táv nagy részében itt is Albi vezetett, Gazsi viszont a végére nagyon ügyesen előre állt. Nagyon nehéz felidézni, hogy mi hogy is történt az utolsó körben, egyszerűbb lenne visszanézni. Arra viszont emlékszem, hogy kb. mindennel bajom volt, amivel csak lehetett. Először Gazsi állta az utamat, aztán Dárius, aztán Laci is. A hátsó egyenesben Lacival kimentünk a kettesre, hogy kicsit feljebb tornázzuk magunkat. Laci itt már csak rám figyelt, aztán az utolsó 150 méteren megindult, én pedig próbáltam utána eredni. Talán az akadály tehet róla, de nem éreztem akkora robbanékonyságot, Albi mellett még elmentem, majd Gáspárt is beértem, de a legvégén visszaelőzött, és pár századdal ugyan, de megcsípte a dobogót.
Amit ekkor éreztem, az nem csak öröm volt, hanem büszkeség is. Nagyon büszke voltam Gáspárra, hogy ekkora hajrát nyomott a végén, és "még engem is" leelőzött. Évek óta hallgatom, hogy a pályaversenyek annyira nem fekszenek neki, meg hogy ő nem annyira gyors, aztán tessék! Csak el kellett hinni. (eredmények) (beac)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése