| daniaron.hu: Edzőtábor 2014

Sokaknak talán meglepő lehet, de eddig még soha semmilyen edzőtáborban sem voltam, most azonban adottak voltak az anyagi feltételek, hogy belevágjunk. A Salzburg melletti sportcentrumot még tavaly nyáron nézték ki az edzőtársaim, nem csak a pálya minősége, felszereltség, hanem a lélekemelő kilátás miatt is, hiszen a pálya az 1700 méter magas Untersberg lábánál fekszik, a BEAC pálya jégcsarnokkal megvert atmoszférája pedig aligha vetekedhet az itteni friss levegővel, hideg, tiszta vízzel, és a zöldellő, vadregényes domborzattal.

A radikális környezetváltozásra már csak azért is óriási szükségem volt, mert a tábor előtti másfél hétben egy gyomorrontás miatt kiestem az edzésből. Ezen ugyan gyorsan túllendültem, de az erőmet nem sikerült visszanyernem, ezért elmentem vérvizsgálatra, ahol meg is állapították a vashiányt. Szerencsére mire elindultunk, már elkezdtem a vaskúrát, és többnyire helyre is jöttem, de fontos edzések maradtak ki, illetve gátazni sem tudtam ilyen állapotban, ami azt jelenti, hogy a Csapat EB óta eltelt időben egyszer sem gyakoroltam a gátvételt.

A tábor azonban meghozta azt a minőségi munkát, amire otthon képtelen lettem volna. Az első héten Gáspárral elértük a 100 km-t, amire eddig még nem volt példa, de ezt a mennyiséget olyan ügyesen sikerült elosztani, hogy nem éreztem miatta nagyobb fáradságot. Sőt, mivel a napjaink rendszerezettebbek voltak, mint otthon bármikor, végig különösen kipihentnek éreztem magam. A dolgunkat nagyon megkönnyítette, hogy a szállás csupán 2 km-re volt a pályától, tehát igazán nem kellett sok időt töltenünk utazással, főleg hogy legtöbbször a szállástól kezdtük a melegítést, amíg Imre bácsi kocsival hozta utánunk a felszereléseinket. A reggeliket a szálláson, az ebédeket a sportcentrumban intéztük, míg a vacsorát vagy mi dobtuk össze, vagy elugrottunk egy-egy közeli étterembe. Persze ha már ilyen sokat utaztunk, nem akartunk tétlenül ülni a szálláson, ezért a könnyebb napokra különböző túrákat iktattunk be. Az első héten szerdáján Salzburg óvárosát jártuk körbe, pénteken körülnéztünk az Untersberg csúcsán, vasárnap pedig a közeli tavakhoz látogattunk el.

A könnyű átmozgató edzéseket leginkább a szállás környékén, végeztük, ahol találtunk egy takaros erdei ösvényt a patak (Königsseeache) mellett, míg a hosszabb futások alkalmával a környék egyéb útvonalait igyekeztük felfedezni. A résztávos edzések természetesen az atlétika pályán zajlottak, ahol olyan alaposan és ráérősen végeztem a nyújtásokat, melegítést-levezetést, amire otthon nem igazán van alkalmam, hiszen a futás mellett rengeteg a napi teendőm. Ezeket most az ebéd és a délutáni edzés közé szorítottam, a szálláson ugyanis nem volt wi-fi, így csak a sportcentrum ebédlőjéből tudtam dolgozni. A szállás szerény volt ugyan, de abszolút kielégítő, és a wi-fi hiánya csak még koncentráltabbá tette a napjainkat.

A csodálatos körülményeket csak egy valami árnyékolta be, de azt már inkább csak úgy vettem, mint egy újabb próbatétel. Olyan ugyanis egyszerűen nincs, hogy egy gyomorrontás és a vashiány után még a hátam is megfájduljon! Valószínűleg a szerdai nyújtásnál húzhattam meg (a hátam se fájt még korábban), és a futásban ugyan nem zavart különösebben (egyrészt mert csak lassításnál húzódott, másrészt mert később elnyomta az adrenalin), de gátazni nem mertem vele. Nem estem kétségbe, annyit jegeltem, amennyit csak lehetett, plusz mindenféle kenőcsökkel kenegettem, megmasszíroztattam Gáspárral, és két nap alatt szerencsére el is múlt. Szombaton végre rámentem a gátakra – pontosan egy héttel az OB előtt, és négy héttel a Csapat EB után.

A második hét már inkább a pihenésről szólt, egyrészt mert közeledett az OB, másrészt mert az előző héten jócskán megugrottuk a megszokott kilométerszámot. Hétfőn még volt egy hosszabb futás, amit nem bírtam annyira, de a fáradtság mellett ezt Gazsi gyors tempójának, az előző heti fáradtságnak és a nagy melegnek tudtam be. Apropó, időjárás, az első két napban borús, esős idő fogadott minket, de később kitisztult az égbolt, és remek időben végezhettük az edzéseket, csak a második héten fordult ismét csapadékosabbá az időjárás.

A “kulcsedzésnek” végül a kedd délutáni résztáv bizonyult. Nem volt sok, de ez volt az első és egyetlen gátas résztávom – többre sajnos a már korábban részletezett okok miatt nem futotta -, a lábaim pedig nagyon jól mentek, a gátakat könnyedén vettem, a mozgásom nem tört meg, a futáshoz nem kellett erőlködni. Mostanában gondot okozott a gátak letámadása, most viszont csak arra figyeltem, hogy a lehető legkisebb erőkifejtéssel suhanjak át felettük. Idén úgy érzem sokkal nehezebb dolgom lesz az OB-n, mint tavaly, hiszen a szezon nem volt olyan makulátlan, és bár az edzőtábor kétségkívül sokat segített, mégsem az edzések és a kilóméterek bírhatak döntő jelentőséggel (sőt, ha őszinte akarok lenni, kifejezetten nehéz edzést nem is kaptam), hanem a környezet és a nyugalom, ami körülvett minket a hegyek között. Reméljük e legjobbakat!