Az elmúlt napokban kicsit fáradtnak éreztem magamat a nagy melegtől, az ARAK kupától sem voltam különösebben feldobódva, kicsit kételkedtem benne, hogy értékes eredményt tudok kihozni magamból. A szombati napom lustasággal telt, még délután is aludtam egy keveset. Tomival 5 órakor indultunk el a kelenföldi pályaudvarról, majd a székesfehérvári állomástól sétáltunk egy negyed órát. A nevezésnél volt egy kis gubanc, mert már elvitték a papírokat, szerencsére sikerült lejelentkeznem. A sok sétálgatással gyorsan elment az idő, már kezdhettem is a bemelegítést. Gregor Lacival futottam egy negyed órát, igencsak lendületes tempóban, de nagyon jól esett. Éreztem, hogy egy kicsit visszatér belém az élet, a vérnyomásom is kitalálhatott a negatív intervallumból, és egy 800 méter előtt nem fárasztó a picit gyorsabb melegítés. Utána a szokásos nyújtás, néhány repülő, lazítás, jól éreztem magam és ami a legfontosabb, semmi izgalmat nem éreztem, csak a rajt ellövésére vártam. Ebbéli optimizmusomat növelte, hogy számos 800-as futóval indulhattam együtt, akik közt vannak velem egyenlő képességűek is. A 6-os pályát kaptam meg, körülnéztem, kikkel tudnék futni. Kamen Ádám és Kovács Dávid jóval mögöttem állt, így lemondtam arról, hogy megpróbáljak a rajtot követően mögöttük utazni, mivel az első 100 méteren nem nézhetem azt, hogy ők hol vannak. Viszont a 7-es pályáról rajtolt Wágner Gábor, aki 52-es idővel rendelkezik ugyan, de ha gyengébb formában találom, akár el is tudok vele menni.
Elgördült a rajtpisztoly, Gábor pont előttem. 120 méternél vettem észre, hogy az élboly leghátulját célozza meg, ahol olyan arcok találhatóak, mint Gregor Laci, Takács Dávid és Kazi Tamás (plusz a nyulak). Egy pillanatra hátranéztem, láttam hogy senki sem akar igazán a második boly élére állni, úgyhogy futottam tovább azt a tempót, amibe nagy lendülettel belekezdtem az elején, és tudtam, hogy kicsit gyors. Örültem, hogy nem szorultam be sehova, viszont már most 150 és 200 között világossá vált, hogy egyedül kell elmennem a célig, mivel űrben utaztam, mert ha ott is voltak mögöttem a többiek, senki sem lihegett a hátamban. Az "űrben" való versenyekből mondhatni rutinom van már, idén többször is előfordult, hogy a legjobbaknál gyengébb, a gyengébbeknél viszont jobb voltam. Ha a helyezkedés nem is sikerült tökéletesen, azt hiszem a továbbiakban sikerült a maximumot kihoznom a futásból. 55-ös 400 méter után reménykedtem, hogy minden körülmény között tudok futni egy 60-as kört, és akkor megvan az egyéni csúcs. 470 méter környékén Kovács Dávid előzött, aminek örültem, mert most már végre előttem is futott valaki, és 600 méterig futhattam mögötte (Dávid mögött szorosan futott Matkó Csaba is, de Dávid az előzést követően rögtön elém állt, így Csaba "kint ragadt" és amikor megpróbált befurakodni a köztünk húzódó 10 centis helyre, kiesett a ritmusból, mivel én is felvettem Dávid tempóját). A klasszis 800-asoknál a 600 egy robbanáspont, és ha Dávid nem is robbant ki olyan látványosan, az biztos, hogy én az utolsó 150 méteren már csak a zsibbadással küzdködtem, szerintem nagy sikerrel. Végül nem lassultam be olyan nagyon, és reálisnak tartottam agy 1:55-ös időeredményt, mivel az élboly hozzám mérten igencsak kemény, 1:47-49-es idővel ért célba.
Ezek után levezetés közben már csak szárnyaltunk, jó verseny után mindig jól esik a hosszú körözés, a végén néhány repülővel, az ember szinte kívánja ilyenkor a kilométereket. Pár perccel később bemondták az időeredményeket, Laci 1:50-en belüli futása annyira nem is lepett meg, éreztem én, hogy benne van ez, mivel idén csak olyan versenyeken láttam, ahol utazott és a végén alázott, most viszont végig feszített iramban futhatott. Nekem összejött az 1:55:54, ezzel újabb 1 másodpercet faragtam az egyénimen, úgyhogy most végre mély elégedettség tölt el, hogy megfutottam, amire képes vagyok.
(Eredeti megjelenés: BEAC honlap) (eredmények)
(Eredeti megjelenés: BEAC honlap) (eredmények)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése