Szezonértékelés 2015

Megmondom őszintén: nagyon nehéz volt az idei év. A téli edzésmunkát minden korábbinál magasabb színvonalon tudtam végezni, amiben nem elhanyagolható tényező, hogy Dárius személyében új edzőtársat kaptam. A jó forma már az első versenyen megmutatkozott, 3000 méteren különösebb erőlködés nélkül futottam az egyéni csúcsommal közel azonos időt, majd 1500 méteren új fedettpályás egyéni csúcsot. Az OB-n aztán sokak megrökönyödésére kiálltam az utolsó 300 méteren - ami számomra is a legkellemetlenebb élmények közé tartozik, de nem különösebben marcangoltam magam miatta, mivel nem volt mit tenni. Azt tudtam, hogy elúszott Országos Bajnokság ide vagy oda, nagyon jó formában vagyok, és tavasszal van mire alapozni - az átmeneti időszakban a Tavaszvárón is jobban futottam, mint korábban bármikor. Aztán következett a Vivicittá, ahol - mintegy az alapozás edzéseit igazolandó - nagyon szerettem volna jól futni, de egy dühítően ostoba, könnyedén megelőzhető baki miatt ki kellett állnom. A tavaszi alapozástól kezdve igyekeztem olyan komolyan venni a futást, amennyire csak lehet, és minden erőmmel erre összpontosítani, aminek része volt a gyógytorna elkezdése is.

Ezzel nem is lett volna semmi baj, csakhogy tapasztalatlan kezdőként nem tudtam, hogy a gyógytorna utáni napokban nehezebben megy a futás (már amennyiben a gyógytornász "belenyúl" az emberbe), és a gyógytornász sem tudta, hogy versenyem lesz. Szóval mondom, rendkívül bosszantó malőr.

A békéscsabai 6 km némiképp megnyugtatott, hogy nem felejtettem el futni, de a tavaszi 5vös 5km azért világossá tette, hogy a két kiállás nem múlt el nyomtalanul, és mentálisan nem vagyok önmagam. Ami azonban az edzésmunkát illeti, kifejezetten jól álltunk, úgyhogy tudtam, hogy a jó futás egyetlen akadálya már csak én magam vagyok, de az első versenyekre már megint 100%-os állapotba kerültem. A szezonnyitónak tekinthető Csapat OB Keleti Ligájában rögtön 17 másodperccel futottam jobb időt, mint tavaly ugyanilyenkor, majd a Kelet Kupán ezt sikerült megismételni - azzal a különbséggel, hogy oda munkából mentem. Ekkor kezdődtek a nehézségek. Tavasszal olyan versenyt kerestem, ahol új egyéni csúcsot tudok futni akadályon, és le is szerveztem egy lengyelországi futást, de ekkor felvetődött egy genfi megmérettetés lehetősége is, egy héttel előtte. Genf mellett az az egyetlen érv szólt, hogy talán meglehet nyerni, de nem lehetett, mindemellett nagyon meleg volt, erős mezőny híján pedig végig egyedül kellett futnom az óriási kánikulában.

Egy ilyen fárasztó, rossz szájízű verseny után nem láttuk sok értelmét a Bydgoszcz-i versenynek, úgyhogy végül nem utaztam el. Bydgoszcba azért mentem volna, hogy egy jó eredménnyel bebiztosítsam a Csapat EB-n való részvételt, és megpályázhassam az Universiadéra való kijutást, ezek azonban idő előtt sikerültek, és innentől már nem a jó időt, hanem az EB-n való jó szereplést kellett szem előtt tartani. Helyette a Budapest Bajnokságon futottam 1500 métert, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy egyáltalán nem vagyok gyors, hiányzik az ehhez szükséges munka. Utólag visszagondolva sokkal határozottabb kellett volna legyek, és hagynom Genfet a fenébe, ami egyúttal azt is jelentette volna, hogy egy héttel tovább vagyok folyamatos munkában. Egy komoly verseny ugyanis azt jelenti, hogy előtte rápihensz, aztán utána is pihensz, és ha nagyon sűrűn követik egymást a versenyek, egyszerűen alig-alig lesz idő edzeni. Ez történt akkor is, amikor a Budapest Bajnokság után egy héttel következett a Csapat EB, amire újfent rápihentünk, holott várható volt, hogy egy taktikus kocogás lesz az egész. Az is volt, ott sem lehetett jót futni (ilyenkor jogos a kérdés, hogy miért nem borítom a papírformát, és kezdem el. A válasz egyszerű, nem én vagyok az az ember, aki ezt eljátszhatja agy ilyen fontos versenyen. Majd egyszer, de még nem.)

Aztán következett az Universiade, Dél-Korában, ahol elmaradt az előfutam. Szükségem lett volna az előfutamra, jobban kellett volna egy jó futás a lábamba, és az a plusz adrenalin, amit egy továbbjutás jelent, mint az az energia, amit megspóroltam az előfutam elmaradásával. Sokat vártam magamtól, és szokatlan klíma, hosszú utazás ide vagy oda, a 8:55-nek nem tudtam igazán örülni. Gwangju után bevallottan rossz kedvem lett, lényegében vége lett a szezonomnak, mert hiába várt még rám itthon néhány verseny, ezeken nem lehetett jót futni. A Honvéd Kupát lekocogtam, az Országos Bajnokságot eltaktikáztam - egyszerűen úgy érzem, hogy a folyamatos külföldi versenyzés közepette elfelejtettünk edzeni, és a versenyeket is rosszul válogattuk ki. Az Országos Bajnokságon való vereségből aztán erőt merítettem, és a Kaposvár Kupán először futottam egyedül 9 perc alatt. Már csak a Szuperliga Döntő és a Csapat OB Döntő volt hátra - mindkettőt 9 perc eleji idővel nyertem, de ezek már nem voltak olyan friss, erőtől duzzadó futások, mint a szezon elején, sokkal több energiámba kerültek.

Nagyon nagy szükségem volt az őszi pihenőre, mert - ahogy az egyik tanárom, mentorom fogalmazott: - "hajtottam, mint az állat, aztán nem kaptam semmit". Nagy dolog a válogatottság és a világversenyek, de mégsem lehetek elégedett egy kiemelkedő időeredmény nélkül. Ilyenkor az embernek saját magát kell megajándékoznia, így aztán az ősz egy csomó olyan dologgal telt, amit a nyáron nem engedtem meg magamnak. Ez különösen nagy erőbefektetést jelent, mivel sportoló létemre nem vagyok egy kifejezetten fegyelmezett habitus, sokkal jobban kell erre koncentrálnom, ugyanakkor el kell fogadnom azt is, hogy hiba ezt a szerepet 100%-ban magamra erőltetni. Úgyhogy azóta így élem a mindennapjaimat, igyekszem rendszerezetten élni, de azért nem dől össze a világ, ha néha nem sikerül 10-kor ágyba bújni... Mostanra már benne vagyunk a téli alapozásban, ami eddig még jobban alakul, mint a tavalyi, volt két mezei verseny is (Debrecen, Sötétvölgy), ahova leugrottunk amolyan edzés jelleggel, és bár egyiken sem tudtam labdába rúgni (a többség azért kifejezetten készül ezekre a versenyekre), a felkészülésnek ebben a korai szakaszában ez talán még nem is várható el, az én értékelésemben pedig mindkét verseny jól sikerült. Úgyhogy összegezve az évet, volt itt probléma bőven, ez volt az első olyan évem, amit tele volt tűzdelve nemzetközi versenyekkel, de rengeteget tanultunk belőle. A munka bennem van, már csak az eredményt kellene kicsikarni.