Szezonértékelés 2013

Fedettpálya: a december a hazai rendezésű Mezei EB-vel indult, ami számomra jól végződött, sikerélményként élhettem meg a versenyt. Ezután rövid pihenő következett, majd elkezdtük a fedettpályás szezonra való felkészülést. A legelején még voltak kisebb kihagyásaim, mivel a figyelmemet inkább a vizsgáim kötötték le, de ezen hamar sikerült túllendülni. Volt néhány nagyon biztató futópados edzésem, jó erőben éreztem magam, olyannyira, hogy az egyik hétfői hosszú futásnál talán a kelleténél kicsit még keményebben is futottam. Egészen addig elég enyhe volt az idő, aznap azonban drasztikusan lehűlt a hőmérséklet, és a torkom nem igazán volt erre felkészülve, így másnapra csúnyán begyulladt. Kihagytam másfél hetet, és bár ezután sem jöttem teljesen rendbe, a torkom továbbra is nagyon piros volt, de legalább a torokfájás nem hátráltatott már az edzésben. Volt egy nagyon jól sikerült edzésem a Budapest Bajnokság előtti hétvégén (2000m 5:40, 1000m 2:45 alatt, mindkettő sikerült), ez némileg megnyugtatott, hogy nincs nagy baj. A Budapest Bajnokságon azonban ellenfelek híján egyedül kellett lefutnom a 15 körös távot, nem tudtam igazán értékes időt futni.

Ezért is örültem, amikor megtudtam, hogy alig 4 nap múlva utazhatok Linzbe, ahol egy számomra nagyon is ideális mezőny gyűlt össze a GUGL Indoor-on. A verseny mégsem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, egyrészt kimerített a sok utazás, egyáltalán nem sikerült ráhangolódni a versenyre, melegítés közben sem éreztem magamat kellőképpen felpörgetve, másrészt kissé szokatlanul érintett, hogy utolsó helyen futok. Nem vetettem bele magam a küzdelembe, ezért az elejétől fogva jelentős hátrányban voltam, ám ez még nem szomorított el, mert az 1000m-es részidőm így is 2:45 volt. Ekkor azt hittem, hogy majd felfutok, de az előttem levő futó csak nem akart közeledni. Biztosan könnyebben esett volna a futás, ha szorosan valaki mögött haladhatok, így azonban inkább csak letört. A táv második felét már csak azért futottam le, hogy ha már ennyit utaztam idáig, legalább ne álljak ki. Jövőre szeretnék újra indulni, mert más körülmények között itt egészen biztosan jó időt futhattam volna.

Linz után megint érzékenyebb lett a torkom, a hét első felét ismét kihagytam (azért sincs most futónapló, mert ekkor elment a kedvem az egésztől), ezt követően pedig az átmozgató félórás futásokat is a csarnokban csináltam meg, amíg a hosszú hétfői edzéseken vissza kellett fognom magam. A résztávos edzések jól mentek, de hiányoztak már a hosszabb edzések, ezért nagyon örültem, amikor végre ismét futópadra mehettünk. Ez a szombati edzés jól sikerült, aztán az azt követő hétfői hosszú futás is (amit a csarnokban csináltam meg, 40 kört 3:15-ös tempóban).

Csütörtökön aztán kaptam egy olyan edzést, amit Imre bácsitól csak nagyon ritkán kap az ember. 5x600m-t kellett volna lefutnom 1:32-33-ra, két perc pihenővel. Az első négy 34, az utolsó 39 lett, és az sem azért, mert ellazsáltam volna. Nem emlékszem, mikor volt utoljára olyan edzés, amit ne tudtam volna megcsinálni. Talán a nyáron, de az is csak az óriási ellenszél miatt. Az OB előtti kedden mindenesetre megkaptam ugyanezt az edzést, csak a 600-ak között volt egy 300 is. A tempó kicsit lassabb volt, és már szögest is húztam, úgyhogy nem volt annyival nehezebb (bár az időkhöz itt sem tudtam magam tartani), mindenesetre alaposan megizzasztott ez a két edzés. Köztük volt még egy szombati futópad, az nagyon könnyedén esett, a torkomnak pedig nem volt már semmi baja, úgyhogy minden nehézség ellenére felkészülten állhattam oda az OB rajtjához. Az indulók közül korábban senkivel sem versenyeztem a tél folyamán, de mindenki jó időket futott a Wien Season Opening-en, az ASVÖ Wienna Indoor Gala-n, illetve az Összetett OB-n.

A Fedettpályás OB-n végül nem csak egy dobogós helyezéssel, hanem egy jó idővel is távoztam. A közelgő U23-as EB szempontjából létfontosságú volt számomra, hogy legyen egy jó 3000 méter a lábamban, egyrészt mert erre az időre kényelmesen meg lehet futni az EB szintet, másrészt mert végezhetek akármilyen edzésmunkát, csak a versenyek képesek visszajelezni, hogy  hol állok a felkészülésben. A linzi verseny azért akárhogy is magyarázzuk, csúfos szereplés volt, és néha elég egy nagyobb kudarcélmény is, hogy a további versenyeken képességünk alatt teljesítsünk. Ezen most könnyedén sikerült túllendülni, úgyhogy úgy tűnik jó helyen állunk a felkészüléssel.

Versenyszezon: Az idény egy kisebb kudarccal kezdődött, miután kiálltam a Tízezres OB-n. Az eset nem rendített meg, utólag sem bánom a kiállást, egyszerűen nem voltam rá felkészülve, csak saját magamnak ártottam volna, ha végigszenvedem. A következő megmérettetéshez viszont annál nagyobb elszántsággal álltam oda, és a  MEFOB-ról rögtön két egyéni csúccsal tértem haza. A 9 perc alatti akadály már régóta esedékes volt, és ez egyúttal EB-szintet is jelentett, aminek természetesen rettentőmód örültem. Azonban kijutási szint ide vagy oda, a 800m-es egyéni csúcsnak sem örültem kevésbé, mindig nagy dicsőség jól szerepelni egy olyan távon, ami egyébként nem áll hozzám olyan közel. Az 1:54-es csúcsot némileg megelőlegezte már az egy héttel korábbi Váltó OB-n futott eredményem, ami egy szintén jól sikerült verseny volt, még ha a dobogóról le is csúsztunk.

Legközelebb a Balaton Bajnokságon álltam rajthoz, ahol 1500m-en egy óriási hajrával futottam 3:50 alatt (papíron jelenleg is ez az egyéni csúcsom), majd a Budapest Bajnokságon 3000m-en futottam új szabadtéri egyéni csúcsot, úgy, hogy lényegében egyedül voltam. 4 táv, 4 egyéni csúcs, EB szintidő, kirobbanó forma, de az EB-re való kijutáshoz még ez sem volt elég, meg kellett még hozzá nyerni az Utánpótlás OB-t is. Miután ez is sikerült, már igazán semmi sem állhatott az utamba, és csakhamar Finnországban találtam magam. Bár a 11 másodperces egyéni csúcsjavítás és a 9. hely minden szempontból nagyobb eredmény, mint az elődöntőben elért 4. hely, számomra azért az elődöntő mégiscsak kellemesebb emlék, mert a hellyel való továbbjutás elképesztő katarzist jelentett akkor, és a verseny minden szempontból tökéletesen sikerült, mindig jókor voltam jó helyen. A döntőben viszont már kiütközött a tapasztalatlanságom, és maradt bennem egy kicsi hiányérzet, ugyanakkor éppen ez az, ami az embert tovább hajtja. Nem sikerült elsőre? Majd sikerülni fog jövőre! Az Európa Bajnokság legnagyobb tanulsága viszont mégis az, hogy az európai élmezőny nem valami megmászhatatlan Olümposz-hegy, én pedig a heti 60 km-es edzéseimmel még mindig nagyon messze vagyok a képességeim kiaknázásától.

A nyári versenyszezon utolsó megmérettetése a felnőtt Országos Bajnokság volt, amiről januárban azért még nem gondoltam volna, hogy meg lehet nyerni. Pedig meg lehetett. Nem könnyű megítélni, hogy idén mi volt nagyobb teljesítmény, ez vagy az EB, mert bár az EB egy meghatározó sikerélmény, erős mezőnnyel és remek időkkel, egy felnőtt országos bajnoki cím viszont örökké fent marad. 22 évesen talán még nagyon korai az örökségen merengeni, de most úgy állnak a dolgok, hogy ha mást nem is, legalább ezt már sikerült letenni az asztalra. Ha valaki 100 év múlva átlapozza az országos bajnokok névsorát, akkor ha csak egy pillanatra is, de megragad rajtam a szeme.

Most azonban zárjuk el a könnycsatornákat, szabjunk gátat a melankólia továbbterjedésének, és haladjunk is tovább a Nike Félmaratonra. Először augusztusban jutott eszembe, hogy a csapat érdekében akár el is indulhatnék, és az előzetes elvárásaimnak ismét sikerült eleget tenni, jó idővel az első 20-ban sikerült célba érni, annak ellenére, hogy nyár végén azért már a leszállóágamban voltam. Egy szó mint száz, a jó téli szezon után sikerült összehozni egy szinte tökéletes nyári idényt, most már csak életem utolsó U23-as Mezei EB-je van hátra.