Szezonértékelés 2011

Fedettpálya: a Mezei OB utáni formámat sajnos nem tudtam átmenteni a fedettpályás szezonra, pedig voltak jó pillanataim, például megdöntöttem a Margit hidas pályacsúcsot. Az első versenyem a Felnőtt Budapest Bajnokság volt, ahol 1500 méteren álltam rajthoz. A lassú kezdésből rosszul jöttem ki, 4 percen kívül futottam, és nem is éreztem ezt olyan könnyűnek, csak 5. lettem. A Fedettpályás Összetett OB keretén belül megrendezett 1500 méteren már felfértem a képzeletbeli dobogóra, de akkor sem sikerült 4 perc alá kerülni. Nem sokkal később Bécsben versenyeztem az ASVÖ Fedettpályás Gálán, ahol egy ideális mezőnyben ismét 4 percen kívüli időt teljesítettem, de ez összehasonlíthatatlanul jobb verseny volt, mint a BP Bajnokság - és nem csak azért, mert 5 másodperccel jobbat futottam. Jövőre megint szeretnék indulni. Körülbelül 1200 méterig saját legjobbam (3:52) részidején belül futottam, de akiket a verseny közepén előztem meg, azok az utolsó körben sorra kezdtek visszaelőzni, ami lelkileg eléggé megviselt, és egy nagyon gyenge utolsó körrel fejeztem be a versenyt.

Ezek után következett a Fedettpályás OB, ahol 3000m-en indultam, életemben elősször, ezúttal már felnőttként (fedettpályán nincs utánpótlás korosztály). Minczér Albert és Szabó Sanyi voltak a legnagyobb ellefelek. Sanyi egy remek Mezei EB szerepléssel a háta mögött szeretett volna nagy időt futni, így óriási hévvel kezdte el a versenyt. Én ezt sajnos nem éreztem magaménak, és a verseny közepe felé kiálltam - életemben másodszor. Három évvel ezelőtt ugyanilyen versenyszituáció közben adtam fel a versenyt. Csak úgy, mint akkor, most is dobogóra állhattam volna, mivel Sanyi ugyanúgy elfáradt, mint én, és 100 méterrel később beállt egy kellemes kocogós tempóba, miközben Albi rangidősként hozta a kötelezőt, és nyert. Az őszi szezon tehát alaposan rányomta a bélyegét a fedettpályás szereplésemre is.

Tavaszi alapozás: a fedettpályás szezont követően torokfájásra panaszkodva pihentem egy kicsit. Egyébként is csak könnyű edzéseink lettek volna, de az apró kihagyás miatt nem mentem el például a mezei Budapest Bajnokságra. Lassan elkezdtük a felkészülést, a március eseménytelenül telt. Aztán egyik edzésen nyújtás közben meghúztam a térdhajlat alatti szalagot, de nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet. Idővel viszont egyre gyakrabban kezdtem érezni, főleg a lassításoknál, kocogásoknál, de reméltem, hogy idővel elmúlik. Egy hosszú normafás edzést még megcsináltam, de hétfőn már nem tudtam a többiekkel csinálni a 200 métereket. Ezért eleinte csak kocogni mentem le a pályára, de hamar rájöttem, hogy ennek semmi értelme, és a lábamnak az a legjobb, ha egyáltalán nem futok, így ki is hagytam egy másfél hetet. Ez idő alatt kenegettem, és újult erővel kezdtem neki az edzéseknek, de ez sem tartott sokáig. Az 5vös5-ön megint megéreztem a lábamat, két napra rá a Maraton Váltón pedig már a melegítésnél fájt, ettől függetlenül lefutottam a távot, de tudtam, hogy ezek után megint pihentetnem kell. Az egészben az az idegesítő, hogy nem fájt nagyon, épp csak annyira, hogy érezzem, baj van. Újabb 1 hetes láblengetés után, végre elkezdtem érdemben készülni az OB-ra. Az első, könnyebb hetet leszámítva pontosan 1 hónapunk volt a felkészülésre. Mivel az alapozás nagyon hiányosra sikerült és kevés kilométert futottam, a megszokottnál hosszabb bemelegítésekkel, levezetéssel és több repülővel próbáltam némiképp kompenzálni a hiányosságot.

Két és fél héttel a bajnokság előtt kicsit aggódni kezdtem, amiért ebben a szezonban még nem is versenyeztem. Tavaly ősszel a mezei versenyeket csak lendületből futottam végig, a fedettpályás szezon pedig nem sikerült, és a két utcai futóversenyből, az 5vös5ből és a Maraton Váltóból is azt szűrtem le, hogy kicsit elkényelmesedtem. Mindkét verseny úgy nézett ki, hogy nem sokkal a távok fele után engedtem a szívósságomból, majd az utolsó méterekre megint összekaptam magam, és játszi könnyedséggel értem célba. Szükségem volt tehát egy kis versenytapasztalatra, küzdelemre. Az ARAK Kupára Imre bá eleinte nem akart engedni, helyette egy kemény Normafás kört futottam volna, hogy az állóképességem edződjön egy kicsit. Végül látva a nevezéseket, Imre bá úgy döntött, mégis elenged. Főleg ahhoz képest futottam jól, hogy csupán az előző héten kezdtem el gyakorolni az akadályt, amitől nagy izomlázam is volt, az ARAK Kupa előtt is keményet edzettem, ennél tényleg csak 3-4 másodperccel lettem volna képes jobbat futni, ami ugye még mindig csak 4 perc körül mozog. Úgyhogy kíváncsian várom, mit sikerül kihozni az idei évből. Idén egyértelműen csak a másfél hónap múlva megrendezésre kerülő Felnőtt OB-ra tudom csak kihegyezni a formát, az U23-ason még tartalékon kell üzemelnem.

Mezei szezon: szeptember elején - mindenféle felkészülés nélkül - elindultam a Nike félmaratonon, amit különféle okokból nem tudtam befejezni. Ezt követően megkezdtem az őszi pihenőmet, és két hétre Máltára utaztam. Máltán nem igazán edzettem, így amikor hazajöttem, az őszi 5vös5-ön sem volt nagy kedvem elindulni. Imre bácsi végül megenyhült, és nem kötelezett az indulásra. Ekkor már csaknem 1 hónapja, hogy nem igazán edzem rendszerezetten, s hazajövetelemet követően még két hetet töltöttünk pihenős kocogással, majd az alapozás elkezdése sem tarogatott túl sok nehézséget. Ez persze nem meglepő, hisz mi a fokozatosság hívei vagyunk, csak nagyon nehéz tartani magadat ehhez, amikor egyik edzőtársad sokkal jobb formában van, míg mások gyengébbek. Tanulva a szezon hibáiból, leültem Imre bácsival, hogy megbeszéljünk néhány dolgot.

• Elsősorban azt, hogy amikor én úgy érzem, nem vagyok felkészülve egy versenyre, akkor ne kelljen elindulnom. Idén sajnos rengetegszer belefutottunk ilyen hibákba, amik bár nem rengetik meg a világomat, de mindenképpen rossz élményként tárolódnak. Ilyen volt idén a tavaszi 5vös5, ahol annak ellenére indultam, hogy sérülés miatt alig edzettem. Ezt követte a K&H olimpiai váltó, ahol a csapatért futottam, de már a melegítésnél éreztem, hogy sérülés lesz a vége. Az is lett, nem súlyos persze, de pont olyan, hogy ne tudjak edzeni. A nyári versenyszezon végeztével futottam egy 800 métert is, aminek bár semmi jelentősége sincs, simán el tudtam volna képzelni nélküle a hetet. Zárásként pedig a félmaratonon kellett indulnom, amihez ugyancsak nem fűlött a fogam. Miután ezeken a versenyeken nem éreztem magamat jó erőben, a morálom sem volt az igazi, így a dolog testileg és lelkileg is, duplán káros.
• Ennek az ellenkezője, amikor úgy érzem lenne értelme futnom egy versenyen, Imre bá ezt mégsem támogatja igazán. Nekem persze nagyon fontos, mit mond az edző, de néha mégis egy kis versengésre lenne szükségem. A jövőben határozottabban kell Imre bácsi elé állni, ha versenyszándékkal megyek oda hozzá.
• A harmadik dolog, amiről beszéltünk, az a Mezei OB, ami tavaly nem sikerült. Nem éltem meg nagy kudarcként, egyszerűen csak arról volt szó, hogy magamhoz képest nagyon jó formában voltam, de a többiek sokkal alaposabban felkészültek arra a versenyre, és sokkal jobbak is voltak - persze ennek is megvolt a böjtje (Laci lesérült, Benji gyengélkedett a fedett pályán). A gondok inkább ezután következtek, amikor másfél hónapig nem tudtam mit kezdeni a formával, így a fedettpályás szezonra sem tudtam úgy felkészülni, mint azelőtt.

Idén még annyira sem edzem a mezeire, mint tavaly, és a felmérő versenyeken sem indulok - ezzel kizárom annak a lehetőségét is, hogy esetleg a mezei EB-re kijussak. Az országoson viszont elindulok, feltéve, hogy nem lesz nagy sár, mert az a mozgás olyan nekem, mintha úszni próbálnék. Van a dologban egy kis dacos hiúság, bevallom őszintén. Mindenki nyugtatgat, hogy hát ez nem az én távom, de az ilyen megjegyzésekkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Engem nem érdekel, hogy nem pályaversenyről, hanem utcairól vagy mezeiről, és nem 3000 méterről, hanem többről van szó, én ha elmegyek egy versenyre, szeretném a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Mondom persze, hogy nem igazán edzünk rá, de ismerem az öreget, és tudom, hogy a kevesebb néha több. Épp ezért most is tartok tőle egy kicsit, hogy megint átbillenünk a ló túloldalára, mivel már most is sokkal jobbnak érzem magam saját edzőtársaimnál. Két éve ilyenkor még csak 1:55-ös 600-akat futottunk, most pedig nem tudok 1:45-nél lejjebb adni. Mindez azonban csak a résztávos edzésekre igaz, mert egy kemény résztávos edzést még azok is végig tudnak szenvedni valahogy, akik nincsenek hozzá szokva, hosszú távon viszont nincs esélye az embernek, több kilóméter kell hozzá. A helyzet tehát fifikás, hiába tudok a Margitszigeten 3:10-es ezreket futni 1 perc pihenővel, ha egy Margit hidat nem tudok 37 perc alatt lefutni. Ez a mezeire még nem elég, alapozáshoz viszont már sok. Van azonban még 25 napom, ami rengeteget számít.